Sziasztok!

Nagyon régen tettem már fel ide bejegyzést, ezért is furcsa most nekem itt lenni. Mindazonáltal sokan érdeklődtetek, hogy merre lehet engem megtalálni. Mint már mondtam, nem hagytam abba az írást, sőt!

Ezen az oldalon megtalálhattok és nemcsak engem, hanem különböző történeteket is :)

Ha pedig bármilyen kérdésetek lenne, itt az e-mail címem: sz.klau93@gmail.com Bármilyen okból írhattok, még a Hero-t is szívesen átküldöm teljes egészében :)

Szóval örültem, hogy itt lehettem!
És köszönöm az utólag kapott véleményeket is! :)
Puszillak titeket!
Klau

Epilógus

Sziasztok!

Eljött ez a nap is! :) Kicsit szomorkásan veszem tudomásul, hogy lezárul ez a történet és hogy felkerül az utolsó fejezet. Remélem, hogy a befejezés mindenki tetszését elnyeri! :)

Egyébként azért teszem fel ma az utolsó részt, mivel az első rész pontosan egy évvel ezelőtt került fel! Vagyis EGY ÉVES A HERO!!! :) 

Nem is tudok ide, mit mondani, majd a fejezet végén lesz egy kis összegzés :)

Jó olvasgatást!

Puszi: Klau

Epilógus:

5 évvel később

A kertben különböző sültek illata keveredett egymással, mintha egy pikniken lennénk és nem New York egyik eldugott részében. A környezet lehetetlenül szép volt: virágok mindenhol, halk zene szólt a verandán lévő zenelejátszóból, mindenki gyönyörű ruhába öltözve, nevetgélve társalgott a másikkal. A gyönyörű zöld környezetet csak a fehér székek és asztalok, és persze a vendégek ruhái tették tarkábbá.

Most arra gondoltam, amit anya mindig mondogatott és én mindig nevettem rajta: milyen gyorsan repül az idő.

Ahogy jobbra fordítottam a fejem rögtön Jason-t és Emma-t láttam meg. Jason épp fiatal mennyasszonya kezét csókolta meg, majd elkapta a pillantásom és rám kacsintott. Vigyorogva kacsintottam vissza és elképzeltem, hogy milyen csodálatos lesz a húgom az esküvőjén, és hogy milyen rosszcsont keresztgyerekeim lesznek. Boldogsággal töltött el kettejük látványa.

Anya az ételeket rendezgette az asztalon, mindenre odafigyelve. Talán ő volt az egyetlen, akin nem látszott meg az idő múlása. Remélem, az ő génjeit örököltem és én is ilyen jól fogok kinézni az ő korában.

Derek és Lucy a kert végében csókolóztak, teljesen kizárva a környezetüket. Amióta két éve együttvannak ők a legszebb szerelmespár New York-ban. Derek a New York-i Broadway-en játszik, míg Lucy lett az idei év legjobb női előadója. És igen… mindkettejüktől én kértem az első autogramot.

Matt… nos, Matt pontosan olyan, mint volt. Ha lehet talán még egy kicsit jóképűbb, mint évekkel ezelőtt, de még mindig a nagy nőcsábász hírében áll. Csak reménykedni tudok benne, hogy egyszer benő a feje lágya és talál magának egy lányt.

A mai nap fénypontja pedig kezében első gitárjával ült az apja ölében, aki éppen az alapvető fogásokat tanította neki. Már ha lenne mit tanítania neki, hiszen Josh szörnyen gitározik. Na, jó, a léggitározásban talán még lehet esélye. Elégedetten mentem oda hozzájuk és mosolyogtam, ahogy meghallottam az első gitárhangokat. Mikor odaértem, már javában a könnycseppjeimet törölgettem le az arcomról. Josh mosolyogva felnézett rám. Az ő szeme is könnyben úszott.

-          Nézd, Christopher ki van itt! – puszilta meg a szőke tüneményes kisfiú buksiját. A gyerek felnézett apjára kicsit durcásan, amiért megszakította a tanulást, majd rám szegezte barna szemeit.

-          Anyu! – ugrott le Josh térdéről, a gitárt pedig óvatosan apja kezébe nyomta. Futva tette meg azt a pár lépést, ami köztünk volt és megölelte a lábam. Lehajoltam hozzá és egy csókot nyomtam a fejére. Még szorosabban megölelt. Kisfiam.

-          Chris, vigyázz anya pocijára! – jött oda hozzánk Josh.

-          Jaj, apu. Nem bántom a húgom – és óvatosan egy puszit nyomott gömbölyödő pocakomra. Újabb könnycsepp hagyta el a szemem és Josh-ra pillantottam.

-          Hallod, apu? Nem bántja a pocim – mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam a szájára.

-          Nagyfiú! Gyere, megmutatom, hogy kell gitározni, hagyjuk magukra az ősöket – vette az ölébe Matt Chris-t, majd ránk kacsintott. Chris pici kezével még intett egyet felénk, aztán Matt nagybácsi gitártudását csodálta. Josh szorosan magához ölelt.

-          4 éves a kisfiúnk – jelentette be, mintha nem tudnám. Halványan megcsókolt és én a vállára hajtottam a fejem.

-          Annyira boldog vagyok! – mosolyogtam a nyakába. A zenelejátszóból áradó lassú számra kezdtünk el ringatózni. Anya fényképeket csinált Matt-ről és Chris-ről, aztán felénk fordította a gépet és gyorsan elfordultam.

-          Gyönyörű vagy! – lehelte a hajamba Josh.

-          Folytasd! – vigyorogtam fel rá, majd újra szájon csókolt.

-          És hogy vannak a lányok? – simogatta meg egyik kezével a hasam mosolyogva.

-          Köszönjük szépen, jól vagyunk!

-          Szeretlek! – húzott magához közebb. Már amennyire a hasam engedte.

-          Én is szeretlek! – borzoltam össze a haját, majd egymásnak támasztottuk a homlokunkat. Nem tudom mennyi idő telhetett el így, csak arra lettem figyelmes, hogy mindenki egy helyen tolong.

-          Ó, végre megjöttek! – vigyorogtam és Josh is kiszállt a mi kis burkunkból.

 Kérdőn nézett körbe, majd meglátta újdonsült vendégeinket. Kézen fogott és mi is csatlakoztunk a tömeghez.

-          Rob bácsi, nézd mit kaptam! – futott oda Robhoz Chris, a még nála is nagyobb gitárjával. Rob egyik kezében Christ, másik kezében a gitárt tartva ránk mosolygott.

-          Azta! Majd anya megtanít téged gitározni – örült vele együtt Rob.

-          Igazából már apa is próbált, de rájöttem, hogy még ő sem tud – erre mindenki elnevette magát. Rob és Josh összenéztek, majd egyszerre kezdték el csikizni Christ. Hangos gyereknevetés tette még édesebbé a hangulatot.

-          Betti! – öleltem meg.

-          Kim! Istenem, de gyönyörű vagy! Jól áll neked a terhesség – simogatta meg óvatosan a hasam.

-          Ja, meg a bedagadt boka – emeltem meg kicsit a lábam, mire kuncogni kezdtünk.

-          Valamit, valamiért.

Köszöntöttük Liz-t, Tom-ot, Victoriát, Sam-et, Marcus-t, Bobby-t és végül Rob szüleit. Egy kis fecsegés után anyával feltálaltuk a vacsorát, amit a kertben fogyasztottunk el. Hangok kavalkádja töltötte meg a kis New York-i kertet. Mindenki az asztalnál beszélgetett kivéve Jason-t és Emma-t, akik a keresztfiúkkal játszottak. Később csatlakozott hozzájuk Liz és Tom, míg végül mindenki a kis Chris-szel szórakozott.

-          Tündéri kisgyerek! – olvadozott Tina, amíg leültünk pihenni. Sajnos állapotosan hamar kimerülök.

-          Látszik, hogy az apjára ütött – kiabálta valahonnan a tömegből Rob.

-          Na, várj csak, ezért még kapsz Pattinson! – kiabáltam vissza, mire mindenki hangos nevetésbe kezdett.

-          Még, hogy kapok? – vált ki a tömegből – Maximum csak gurulni tudsz utánam.

-          És Mrs. Pattinson… mikorra várható egy kis vámpírfióka? – vágtam vissza, miközben Tinára néztem, aki elpirult.

-          ÚRISTEN! – sikítottam, mire Josh azonnal mellettem termett – TI BABÁT VÁRTOK! – ugrottam Tina nyakába, majd óvatosan elengedtem. Addigra már mindenki minket nézett. Tapsvihar, könnyes szemek örültek az új jövevénynek. Rob átölelte feleségét, majd megcsókolta. Josh a fényképező gépet kattogtatta, amíg én elmagyaráztam Chris-nek, hogy minek örül mindenki.

-          Tina, remélem, rád fog ütni a gyerek – kötekedtem még mindig, mire Rob kinyújtotta a nyelvét.

-          Ígérem neked, hogy egy hero lesz – kacsintott rám, mire az eddig is nevető ünneplősereg, még hangosabb nevetésbe kezdett.   

THE END

Húúúúhaaa =D Mély levegő, hogy senki ne sírja el magát, de főképp, hogy én el ne bőgjem magam. Furcsa, de mikor megírtam az utolsó fejezetet nem sírtam, pedig azt hittem, hogy fogok... erre most meg elkap ez az érzés... de nem nyávogunk =D

Az oldalnak összesen 61 rendszeres olvasója (egy rejtett) van, amit a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer el fogok érni! Köszönöm szépen mindenkinek, aki egyszer is belenézett, beleolvasott a történetembe, még az is irtó sokat jelent nekem! IMÁDOM minden egyes olvasómat, amiért csak a jelenlétükkel biztattak és erőt adtak nekem a folytatáshoz! :)

Az eddigi látogatók száma 20. 801, amit szintén nem gondoltam volna! Köszönöm nektek!

A blog összesen 612 komit kapott, aminek szintúgy nagyon örülök, sőt repdesek! Szintúgy csak imádni tudok mindenkit, akinek legalább egyszer volt egy kedves szava hozzám! Nagyon hálás vagyok minden sorért, amit írtatok nekem és a nagy érdeklődésért irántam! :) Mosolygós smile-t teszek, mert bőgök XD

Szeretnék kiemelni néhány embert, akiknek közvetve vagy közvetlenül nagyon nagy szerepe volt abban, hogy megszülethessen ez a blog:

Klarinak: a húgomnak, aki rávett az írásra (ezért örök hálám) és aki nem más a történetben, mint a sokak által kedvelt Emma. Nos, így gondolom, nem is kell külön bemutatnom, hiszen Klari pont ugyanolyan, amilyennek leírtam :) Köszönöm húgi, hogy annyi támogatást, bátorító szót és szeretet kaptam tőled! :) Hálás vagyok, amiért végig kitartottál mellettem! :) Szeretlek!

Emesének: Aki a világ legeslegjobb-legjobb barátnője!! =D Köszönöm, hogy egyengettél az utamon és, hogy mindig meghallgattál! Köszönöm, hogy neked bármiről, bármikor, bárhogyan beszélhetek és hogy mindig megértesz... legalábbis megpróbálsz =D Köszönöm, hogy végig mellettem voltál és hogy annyi baromságot élhettem át veled együtt! :) Szeretlek!

Dave-nek: Aki a világon a legnagyobb rajongóm (Emivel és Klarival ezen majd veszekedhettek) és mindig meg tud mosolyogtatni, amikor rossz kedvem van. Ő a történetben Matt szerepét töltötte be, akit szintúgy nem kell bemutatnom :) Ezek mellett egy párszor még teleírta a chat-emet is, úgyhogy láthatjátok, hogy milyen bolondos :) Köszönöm a támogatásod, a megértésed, a vicces helyzeteket és az eddig átélt rengeteg élményt! Szeretlek bátyus! :)

Ivettnek: akit ti talán még nem ismertek, de egy nap neki fogom megköszönni, amiért a kezemben tarthatom az első könyvemet! Köszönöm a támogatást, a biztatást, a segítséget! :) Szeretlek! :)

Szeretném megköszönni - talán furcsa - Robert Pattinson-nak, mert van és ha ő nem lenne, nem lenne blog =D Tudom, mindenki az éles eszem miatt imád! =D

Rajtuk kívül szeretném megköszönni: Chanel-nek, Betsy-nek, Csibimoon-nak, Xrianának, Henrieme-nek, Anikónak, Pixie-nek, Amy-nek, A&B-nek és tényleg mindenkinek, aki valaha is küldött egy komit!

Itt egy link, ahonnan bátran letölthetitek a történetet: http://data.hu/get/3839780/Robert_Pattinson_-_Hero.pdf

Még egy aprócska szívesség a végére: ha ezt lájkolnátok nekem, még jobban imádnálak titeket! =D

http://www.facebook.com/almok.csapdajaban/posts/181147298601753 Köszönöm! :)

Köszönök mindent! Mindig a szívemben lesztek és emlékezni fogok rátok! :) Szeretlek titeket! :)

56. fejezet - Ébredj fel!

Sziasztok!

Bocsánat a késésért! Tudom, hogy tegnapra ígértem, de a ballagási ceremónia és az előkészületek közbevágtak :)

Köszönöm szépen az összes komit, amit az előző fejezethez kaptam: Nikinek, Chanel-nek, Szilvinek, Pixie-nek, Xriana-nak, Ancsinak, Eminek, Névtelennek, Csibimoon-nak, Betsy-nek (levélben) és Edinának!! :) Mindegyikőtöket egytől egyig imádom! :)
Edina: Nagyon köszönöm a komidat, valamiért annyira meghatott, hogy elsírtam magam rajta :)

Nem hittem volna, hogy meg tudom csinálni, de azt kell hogy mondjam: ez az UTOLSÓ ELŐTTI FEJEZET!! Remélem, tetszeni fog nektek! :)

Bizony... a következő már a befejező rész lesz. Gondoltam, előre szólok ;)

Jó olvasgatást!
Puszi: Klau

56. fejezet - Ébredj fel!

Anya sírását hallottam a hátam mögül és csak arra tudtam gondolni, hogy muszáj húznom az időt. Matt tudja, hogy idejöttem, ha van egy kis esze, akkor riasztja Josh-t, aki végre hajlandó lenne felvenni a telefonját. Mindenki megmenekül és nem lesz semmi baj, csak ki kell tartanom!

- Szépen megnőttetek. Újra barna a hajad – csavarta meg az egyik tincset, amit épp a tenyerében tartott. Halk nyikkanás hagyta el a szám, ahogy megrántotta a hajam és újra a földre vágott. Anya elé vágódtam le, próbáltam takarni, hogy eltereljem róla Richard figyelmét. Emmára pedig gondolni sem mertem. Szaporábban kezdtem szedni a levegőt, a mellkasomban fékezhetetlenül dörömbölt a szívem. Undorodva néztem, ahogy apa odamegy Emmához és megsimogatja a haját. Legszívesebben felugrottam volna és rávetettem volna magam. Újabb könnycsepp hagyta el a szemem, amit gyorsan letöröltem. – Egy fiúval csókolózott a kertben. Mióta van barátja? – húzta fel a szemöldökét Richard.

- Mit csináltál a Jason-nel?! – állásba küszködtem magam.

- Jason – mondta elgondolkodva, és eltűnődtem azon, hogy jobb lett volna nem kimondani a nevét – Jason bement a házatokba. Emma fázott a kertben és Jason bement egy pokrócért. – Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy neki nem esett bántódása. Most már biztos voltam benne, hogy nem lesz semmi baj. Jason és Matt tudják, hogy valami nem stimmel. Ugyanakkor féltem, mert tudtam, hogy az a pisztoly el fog sülni. Apa sosem volt olyan, aki csak a levegőbe beszél.

- És most mit tervezel? Kinyírsz mindenkit és lelépsz? Nem fogod ilyen könnyen megúszni – próbáltam elterelni a témát Emma-ról. Látszólag sikerült, mert újra felém fordult és maga mögött hagyta a húgomat. Közben megpróbáltam egyenletesen lélegezni, hogy tudja, nem félek tőle. Nem fogom megadni azt az örömet neki, hogy a padlón lásson.

- Igazad van – mosolyodott el lassan – Úgy láttam jelentős kapcsolatokra tettél szert az elmúlt évben. Robert Pattinson, hm? Jó nagy hal.

- Lehet, de az a hal már elúszott – grimaszoltam és imádkoztam, hogy Rob most egy sereg biztonsági őrrel bulizzon valamelyik pubban Kristen Stewart-tal.

- Biztos? – döntötte oldalra a fejét, mint akit csakugyan érdekel a téma. – Pedig szép pár lettetek volna.

- Te aztán tudod – szorult ökölbe a kezem. Lefagyott az arcáról a mosoly és mélyet lélegzett.

- Mindig erős voltál és én ezért mindig büszke voltam rád. Talán tőlem örökölted – kirázott a hideg erre a gondolatra. Istenem… én tényleg ennek a barbár embernek a lánya vagyok?

- Inkább tőled tanultam. Te hagytál magunkra, így valakinek muszáj volt vigasztalnia az anyámat és a húgomat! Soha nem fogod megtudni, hogy milyen volt…

- Az a kurva elszakított tőletek! Nem tudod, hogy mit beszélsz! – hadonászott a fegyverrel.

- Ne nevezd kurvának!

- Kimberly! – parancsolt rám anyám hangja a sarokból. Apa vetett felé egy undorodó pillantást, majd felemelte a fegyverét. Lassan a fegyver elé álltam és dacosan néztem Richard-ra. Leengedte a fegyvert, amin meglepődtem.

- Veled még beszélnem kellene – indokolta meg tettét.

- Miről? – nem akartam kapásból rávágni a nemet, különben nem lenne jó vége ennek az egésznek. Habár mikor lenne ennek jó vége? Az apám pisztolyt szegez az anyámra, elrabolja a húgomat, aki eszméletlenül hever a régi szobámban. Nem… ezt csak álmodom. Ébredj fel!

- Hogy megy az egyetem? – váltott könnyebb hangnemre. Az arcába nevettem.

- Ez most komoly? Jézusom… neked orvosi segítségre lenne szükséged – nevettem keserűen, miközben egyre hangosabban és gyorsabban dobogott a szívem. – Egyáltalán hol voltál eddig? Lefogadom, hogy az a cafka, akivel leléptél megcsalt téged.

- Akkor úgy tűnik, öröklődik ez is. Téged is megcsalt a barátod, nem? – nevetett ő is, bár egyikünk sem örömében.

- Igazából nem volt a barátom – hazudtam. Még ha csak egy napig is, de az volt. Oké, ha ez mégsem úgy sülne el, ahogy kellene, akkor add Istenem, hogy ne találja meg! Bármit megteszek, csak ne találja meg!

- Hát persze – mosolygott roppant megértően. – Tudod, nem érdemes sztárokkal kikezdeni. Folyton elárulnak téged és cserbenhagynak a bajban. Szerintem ezt te tudod a legjobban.

- Ez az egyetlen dolog, amiben egyetértünk.

- Szerintem nem. Én szeretlek titeket, kicsim.

- Komolyan? Tanulhatnál más apáktól, mert nem így kell kifejezni a szeretetedet – fintorogtam és a szemem sarkából az ablakra pillantottam. Csak a sötét tűzlétrát láttam. Ha sikerülne is elterelnem a figyelmét, nem tudnám itt hagyni anyáékat.

- Hallod, hogy beszélsz velem? Te azt sem tudod, hogy ki vagyok!

- Miért te tudod, hogy én ki vagyok?! Tudsz, te rólam valamit?! Maximum, amit hülye újságokból szedtél össze! Le se szartad, hogy mi van velünk jó néhány évig! Most meg itt vagy és fenyegetőzöl? Bocs, hogy nem vagyok hálás neked! – mondtam maró gúnnyal. Anya hangosan felszisszent, hogy hagyjam abba, de képtelen voltam leállítani magam. Richard lassan felemelte a pisztolyt és rám szegezte. Mindkét kezem ökölbe szorult és becsuktam a szemem. Mikor kinyitottam, a könnyeimen keresztül láttam csak az arcát. Egyáltalán nem tűnt szomorúnak vagy bizonytalannak. Ez az ember, nem olyan, mint régen. Még csak az apámnak sem tudnám nevezni.

- Lőj már! – ordibáltam, az adrenalin szintem az egekbe szökött.

Nem olyan volt, mint a lassított felvétel; nem olyan, mint a filmekben. Nagyon sok dolgot fogtam fel egyszerre: a bejárati ajtó kicsapódott, két alak rohant be. Az egyik ellökött és a földre zuhant, a másik leütötte az apámat. Bele tellett néhány percbe, mire összeszedtem magam. Arccal előre estem, az orromból folyt a vér. Mikor felemeltem a fejem, éles fájdalmat éreztem a nyakamban és anyám könnyben úszott szemével találkoztam. Elakadt a lélegzete és zokogott. Gyorsan hozzárohantam és megvizsgáltam, de nem őt érte golyó. Aztán apám eszméletlen testére tévedt a szemem, felette Rob térdepelt, kezében a pisztollyal. Egy darabig tátott szájjal néztem, majd észrevettem a mozdulatlan alakot ott, ahol nemrég még én álltam. Az ablakon keresztül behallatszott a visító szirénák hangja és egyszerre minden lelassult. Éreztem, ahogy könnyek folynak végig az arcomon; éreztem a gyorsuló szívverésem minden fájdalmas lüktetését és csak azt tudtam hajtogatni magamban, hogy nem lehet. Mikor mellé értem és megfordítottam, nyitva volt a szeme és apát nézte. A mellkasára dőltem és zokogtam, közben hallottam, hogy mások is bejönnek a házba. Hangos, vaskos lépteket hallottam, kiabálásokat és rengeteg szirénát.

- Hé – dörzsölte meg a hajam Josh, valaki megpróbált lerángatni róla, de nem engedtem el. Még mindig sírtam és azt kívántam, hogy bárcsak álmodnék. Bárcsak más lenne itt! Bárcsak én lennék a helyében! Bárcsak az ajtóban várna és átölelne! Bárcsak…

- Kimy – mondta a nevemet akadozva, amire felemeltem a fejem a mellkasáról. A kezemet a vérző sebére tettem, mire felszisszent, de azért megpróbált mosolyogni. A szájából vér szivárgott.

- Hol a golyóálló mellényed? – zokogtam és a homlokomat az övéhez nyomtam. Mélyet sóhajtott. Valaki – gondolom egy mentős – próbált odaférni hozzá, mikor rájött, hogy semmi értelme erőltetni, hogy elmenjek mellőle.

- Hozzám futottál – vigyorgott, a szeme a szememet kereste. Egy szavát sem értettem.

- Persze, te hülye. Egy golyó elé vetetted magad – figyeltem, ahogy a mentős és még két ember próbálják leszorítani Josh artériáját. Az egyik kissé felemelte Josh-t és egy övszerű valamit tekert a mellkasára, aztán összerántotta, mire Josh hangosan felnyögött. Habzó vérözön jött ki a száján. Ráüvöltöttem a mentősre, Josh megszorította a kezem.

- Hozzám… szaladtál… nem… nem… Robhoz – egy könnycsepp folyt végig az arcán, miközben akadozva lélegzett. A mentős rákötötte egy hordozható bigyóra, ami mutatta a szívverését és a pulzusát. Nem értettem, ezt most miért mondja, de mikor végre megértettem az értelmét csak egy egyenletes sípolást hallottam és Josh lecsukódó szemét figyeltem. Ébredj fel!

Ha tetszett a fejezet, kérlek tisztelj meg pár sorral! :)

55. fejezet - Én

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet. Javaslom, hogy nézzétek meg mi volt az 54. fejezet vége, úgy talán jobban fogtok kapcsolni :)

Lehet örülni, mert lesz benne Robci is :D

Előtte szeretném megköszönni a komikat: Pixie-nek, Chanel-nek, Eminek, Edinának, Szilvinek, Névtelennek, Csibimoon-nak, Anikónak és Betsy-nek :) Még mindig IMÁDLAK TITEKET ÉS MINDENKIT AKI OLVASSA EZT A BLOGOT! :)


Itt is a fejezet! :)
Jó olvasgatást!
Puszi: Klau

55. fejezet - Én

- Addig hívd Josh-t, amíg fel nem veszi! Ha felveszi, mondd meg neki, hogy hívjon, de azonnal!

- Jó, de mi van? Kim, megijesztesz! Vegyél már levegőt! – állt fel a kanapéról Matt, majd sietős léptekkel mellém jött. A vállamra rakta a kezét, de leráztam magamról. Hogy tehette? Hogy volt rá képes?

- Elmentem a régi házhoz, jó? Vigyázz Em-re és tartsd a frontot! – vettettem oda neki miközben a kabátomat húztam magamra. A táskám, te jó ég, a táskám. Már értem, miért vitték el az egész táskám a megtámadásomkor.

- De… - nem volt ideje semmit sem mondani, mert rácsaptam az ajtót.

Lerohantam a lépcsőn, egyenesen ki az útra. Egy taxi állt meg közvetlenül előttem, hangosan dudálva jelezte, hogy kis híján elütött. Zihálva ugrottam be a hátsó ülésre és szinte a sofőr fülébe kiabáltam a címet. Eléggé felháborodott a viselkedésemen, de mikor kétszeres árat ajánlottam befogta és a gázra lépett. Káromkodva hívtam Josh-t már vagy századjára. Nem voltam biztos a gyanúmban, így nem akartam a rendőrséget hívni, de ha igaz az, amire gondolok, akkor Josh-ra mindenképpen szükség lesz. Nem figyeltem arra, hogy hol járunk, így nem is vettem észre, hogy már megérkeztünk. A taxisnak az ígért összeget adtam, majd becsaptam a taxi ajtót.

Még egyszer utoljára megpróbáltam felhívni Josh-t, de a telefonját még mindig nem volt hajlandó felvenni. Hol mászkálhatsz?! Egy pillanat alatt öntötte el az agyam a félelem. Már azt sem értettem, hogy egyáltalán minek jöttem ide. Miért állok most a régi házunk előtt? Még tudom a kapu kódját, de nem volt bátorságom benyomkodni a gombokat. De nem hagyom, hogy bántsa…

Rob szemszöge

- Jó, nem tudtam otthon ülni, ezért eljöttem ide. Ez miért baj? – néztem Lizzy-re, aki úgy nézett rám, mint egy idiótára. Oké, meg tudom érteni, hogy miért néz így rám.

- Ha itt meglát, ki fog akadni.

- Erős lány – vontam meg a vállam, mire elég erősen oldalba vágott. – Nem fog meglátni.

- És ha mégis, mit mondasz neki? – húzott be még jobban a sötétségbe. Az ablak előtt elhaladó alak idegesen mászkált le-fel.

- Azt hogy csak tisztes távolságból figyelem, hogy a nővérem jól van-e.

- Jézus, ezt még én sem venném be – fintorgott. Pedig tény, hogy Liz mindent elhisz, amit mondanak neki. Talán még a mai napig hisz a Mikulásban…

- Nem ártok senkinek.

- Csak kukkolsz… ahj… még maradok egy fél órát, aztán kijövök. Utána hazajössz velem! – már épp rávágtam volna a szokásos „okét”, amikor hangos dudálás hallatszott az utcáról. A ház oldalánál álltunk így egy kicsit előre kellett hajolnunk, hogy jobban lássuk, mi történt. Kim ugrott egy taxi elé, majd bevetette magát a hátsó ülésére.

- Kérdezd meg bent, hogy mi baj van! – toltam Lizzy-t az ajtó felé.

- És te? – nézett tátott szájjal a taxi után.

- Utána megyek. – mondani akart valamit, de inkább meggondolta magát. Bólintott egyet, majd bement az ajtón. Az utcára rohantam és én is leintettem egy taxit. Amolyan Hollywood-i filmes akcióhős mintájára a „kövesse azt a taxit” mondatomra még a sofőr is felkapta a fejét.

- Dupla árat fizetek – nyögtem ki a jelszót, majd azonnal a gázra lépett. Kis híján majdnem elvesztettük őket a kereszteződésnél, de végül sikerült utolérnünk a taxit. Az útvonal ismerős volt, aztán eszembe jutott Kim-ék eddigi háza. De miért rohan így? Egy komplett autósüldözésben érzem magam, de mi ez a sietség?

A sofőr átment a piroson, hogy követni tudjuk őket, ám hatalmas csattanással ért véget a kaland. A testemmel teljesen előre vágódtam volna, ha nem kötöm be a biztonsági övem, ami megrántotta a vállam. A lélegzetem is elakadt, majd a tudtomra jutott, hogy valaki belénk jött. Gyorsan akartam kikapcsolni a biztonsági övemet, de beragadt. Rávertem egyet az öklömmel, végül engedett a csat. A sofőr – aki elég kába volt és vérzett a feje – kezébe nyomtam a pénztárcámban található összes pénzt, majd kinyitottam az ajtót, közben azért imádkozva, hogy csak most ne fussak össze rajongókkal. A belénk jött autós futva és megrémülve igyekezett felém, de elhárítottam a segítségnyújtását. Egy kicsit szédültem ugyan és a vállam is fájt, de elég gyorsan szedtem a lábam a cél felé. Végül már futva értem oda Kim-ék volt házához. Egy percre megálltam, hogy rendesen vegyem a levegőt és kifújhassam magam. Mi a franc ütött beléd, Pattinson? Taxis üldözésbe kezdesz, karambolozol, és futsz egy csaj után? Ó, igen, ez cseppet sem szánalmas… Egy hatalmas „kussal” elintéztem a bennem zajló vitát, amit úgy tűnik hangosan is kimondtam, mert Josh elég érdekesen nézett rám. Várj… mit keres itt ez a kretén?

Kim szemszöge

Némi habozás és alapos átgondolás után arra jutottam, hogy bemegyek. Remegő kezekkel nyomtam meg a gombokat a kaputelefonon. Vajon most birtokháborítást követek el? És mit csinálok, ha már eladták a házat és lakik ott valaki? Mégsem sétálhatok be azzal, hogy „bocsánat, de valószínűleg valaki elrabolta az anyámat és csak azt szeretném megkérdezni, hogy nincsenek-e itt véletlenül?”. A francba, bátorság! Majd azt mondom, hogy én is a lakásra pályáztam és csak gratulálni akartam nekik.

A szél még egyszer utoljára belecsípett az arcomba, majd magam mögött hagytam a New York-i éjszakát. Levegőt kapkodva rohantam fel a negyedikre, majd rontottam oda az ajtóhoz, ami tárva nyitva állt. Lassan, lélegzetvisszafojtva léptem be a most üres, fóliákkal letakart házba. A szívem majd’ kiugrott a helyéről. Halkan, mélyeket lélegezve léptem be az elhagyatott nappaliba. Visszhangzott minden léptem a kihalt házban. Lassan körbefordultam, de a félhomályban nem láttam senkit. Atyám, mit gondoltam? Még jó, hogy Josh nem vette fel a telefont, mert hülyének gondolna. Jobban összehúztam magamon a dzsekit, majd elindultam az ajtóhoz, de ezúttal zárva volt. Bezártam volna? Újra a borzongás, a félelem miatt a torkomban dobogott a szívem. Hátrapillantottam a vállam felett, majd az ajtó kilincséhez kaptam és gyorsan megrántottam, de nem nyílt. Még egyszer megrántottam, mégsem nyílt ki. Kulcsra zárták. Remegésbe kezdtem, majd könnyek gyűltek a szemembe. Lassan becsuktam a szemem, majd a sötétségbe suttogtam:

- Apa?

- Nem is vagy te olyan buta – enyhe nyomást éreztem a hátamon. Szaporábban vettem a levegőt, alig bírtam visszatartani a zokogást. De nem adom meg neki azt az örömet.

- Hogy tehetted? A lányod vagyok – beszéltem a még mindig csukott ajtónak.

- Azt hiszed, hogy annyira élveztem? De anyátok a hibás. Ő szakított el tőletek. És most meg is fizet érte.

- Te hagytál el! – üvöltöttem, miközben megszorította a csuklóm és a régi szobám felé húzott. Nem fordultam vele szembe.

- Hányszor mondtam neked kiskorodban, hogy ne feleselj, de még mindig nem tanultad meg? – vágott le a hideg kőre, amelyen vér csorgadozott. Az orromhoz kaptam, mert azt hittem az enyém az.

- Mit csináltál vele?! Hol van az anyám?! – üvöltöttem rá, és most először néztem a szemébe. Az ő barna haját és barna szemét örököltem. Sokkal magasabb volt nálam, de sokat fogyott amióta láttam. Az arca elszántságról és büszkeségről, na meg kegyetlenségről árulkodott. Soha nem láttam ilyennek ezelőtt.

- Hagyd őt békén, te szemét! – kiabálta valaki a szoba túlsó végéből. Anya szőke haját láttam meg először, majd a vért a homlokán. A szoba sarkába kuporodott, ahol régen az ágyam volt. Szép ruhája véres lett, haja kócos volt és a szemöldöke is felszakadt. A homályban annyira gyengének tűnt, de hangja erős volt.

- Velem ne kiabálj, te ringyó! – üvöltött rá Richard. Anyához kúsztam. Mikor visszanéztem, akkor vettem észre a fényes tárgyat apám kezében. Egy pisztolyt. – Elvetted tőlem a gyerekeimet!

- A gyerekeidet?! Megtámadtad a saját lányod! Egy ilyen dög, nem apa!

- Hogy jöttél rá? Hm? Hogy jöttél rá, hogy én tettem? – guggolt le hozzám, mit sem törődve anyával. Anya közelebb húzott magához és hátulról átölelt. Akkor vettem észre, hogy valamivel összekötötte a lábát és nem tud mozdulni. A keze is véres volt a csuklója körül. Megkötözte, de gondolom, valahogy sikerült kiszabadítania a kezét.

- Az órádból. Amikor a földön feküdtem és felvetted a táskám… akkor egy pillanatra láttam egy órát. Erre nem is emlékeztem egészen addig, amíg meg nem láttam egy képet anya szobájában. – Matt. Tudja, hogy itt vagyok. Nem lesz baj…

- Honnan tudtad, hogy idejövök? – állt hátrébb. Talán húzhatom az időt, amíg ideérnek a zsaruk. Josh egyszer csak felveszi a telefont!

- A táskából. Egy sima rablótámadásnál csak a pénztárcát veszik el az áldozatnak, de nekem a táskám tűnt el, benne minden személyes holmimmal és az irataimmal. A lakcímkártyán ez a cím szerepelt. Tudni akartad, hogy hol vagyunk, mert anyával elbújtunk előled.

- Csak anyád bújtatott el – beszélt inkább magának, miközben a pisztolyt dörzsölgette. Anya jobban megszorított. Megöleltem és egy könnycsepp hagyta el a szemem. Nem lesz semmi baj… mindjárt vége.

- Egy frászt. Együtt bújtunk el! Kinek kell olyan apa, aki le se szarja a gyerekeit? Mert nekem és a húgomnak nem kell.

- Akkor most meghalsz, Kimberly. – közölte mosolyogva.

- Nem!! Nem!! – szorított még erősebben anya.

- Igazad van. Előtte végignézi az anyja halálát, aztán a húga halálát, és csak utána ölöm meg – mosolygott szélesebben. Em… hol a húgom?

- Csak blöffölsz. Emma otthon van – próbáltam megszólalni úgy, hogy ne remegjen a hangom.

- Nagy tévedés – húzott el egy fóliát, ami mögött megláttam a húgom ájult testét. Visítva rohantam Richard felé, aki felpofozott, de úgy, hogy megszédültem és a földre vágódtam. A hátam mögül anya kiabálását hallottam. Emma… most már zokogtam.

- Mit csináltál vele?! – sikítottam, mire megfogta a hajam és úgy állított talpra.

- Biztos, hogy tudni akarod? – nyomott a fejemhez egy pisztolyt. Újra a régi érzés. Amy halála. A fegyver jéghideg érintése a bőrömön. – Kimberly… választanod kell. Vagy a húgod, vagy az anyád. Ki haljon meg? – dörzsölte a halántékomnak a fegyvert. Elsírtam magam.

- Én.

Ha tetszett a fejezet, kérlek tisztelj meg pár sorral, mert sokat jelent a véleményed :)

Új blog

Sziasztok!

Örömmel jelenthetem be, hogy elkészült az új blogom!!!! A prológusát már egyszer/kétszer feltettem erre az oldalra is és most a blogot is megcsináltam hozzá :)


Ezen a címen érhetitek el: www.robertpattinson-elveszettalmok.blogspot.com

Örülnék néhány bátorító sornak ;)
Nézzetek be, hátha ez az ötletem is tetszik nektek :D

Puszilok mindenkit!
Klau

54. fejezet - A jó srác

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet! Igaz, hogy papírzsebkendő-cunami áldozata lehetek, de megkockáztattam felkelni az ágyból és itt vagyok =D

Még mindig betegen és még mindig taknyosan szeretném megköszönni az előző fejezethez kapott komikat: Betsy-nek, Chanel-nek, Eminek, Csibimoon-nak, Xriana-nak, Anikónak és Edinának! :) Továbbra is imádom mindegyikőtöket!! =D Köszönöm annak a 47 embernek, akik valamelyik rubrikába kattintottak!

Nem húzom tovább az időt, csak annyit mondok, hogy visszatér a ti Robikátok... egy Rob-szemszög keretein belül =D

Jó olvasgatást!
Puszi: Klau



54. fejezt - A jó srác

Rob szemszög

A szél csak egy kicsit fújt, mikor kiléptem az utcára. Nem is volt hűvös, mint ahogy azt az időjárás-jelentésben megjósolták. Kifejezetten szép idő lenne, ha nem lenne ilyen szar kedvem.

A kedvenc sötétbarna bőrdzsekimet azért a vállamra vettem, mert utálom, ha meg vagyok fázva. Már pedig elég hamar megtalál az influenza. Reszkető kezekkel kotortam elő a zsebemből a gyújtót, a cigi már a számban lógott. Pontosan nem tudom, hogy miért reszketett a kezem, de azért ráfogtam a szélre. Nem tudtam, merre visznek a lábaim, de nem is érdekelt annyira. Indulás előtt felhajtottam még egy üveg sört biztos, ami biztos. Annyira magammal voltam elfoglalva, hogy még a szokásos baseball-sapka – napszemüveg párost sem vettem fel. De már annyira nem érdekelt az egész… Elképzeltem magamban, mi lenne, ha felismerne valaki… amilyen paraszt vagyok jelenleg, elküldöm a picsába. De nem hiszem, hogy ettől már valaha is félnem kellene. Nem hiszem, hogy ezek után bárki is hinne bennem.

Lizzy hőstettként kezeli, az ügynököm pillanatnyi hülyeségként, Tom szerint ezt már meg kellett volna tennem. Mindenkit kiosztani félóra alatt, kiüvölteni magamból, ami bánt talán tényleg nem volt hülyeség, de jó sem. A bejegyzés, amit Kim blogjára tettem fel, felkavarta az állóvizet. A világ három részre szakadt: az egyik csoport, amelyik utál; a másik, amelyik talán még valamiért szeret; a harmadik, aki rá se bagózik arra, amit teszek.

Végül az egyik hídnál találtam magam. Nem volt forgalmas, csak egy kis átvezető hídja a bicikliseknek és a gyalogosoknak Manhattan és Brooklyn között. Valahogy nem illett bele a környezetbe, régies kinézetével. Maga a híd nagyon masszívnak tűnt, mégis olyan szépen meg volt munkálva, hogy úgy tűnt, csak dísznek van itt. Felültem vastag, betonkorlátjára és megfordultam, hogy az East River-re tudjak nézni. A lábam három láb magasan lógott a víz tükre felett. Lehetetlenül simának tűnt a víz, ahogy egyenletesen hullámzott, szinte már hívogatott. A fejemhez kaptam, ahogy eljutott a tudatomig, hogy most arra gondoltam, hogy bele akarok ugrani a vízbe.

- Szia! – ültemben megugrottam és korlát széléhez kaptam, majdnem leestem az ijedtségtől. Egy sötétbarna hajú, kék szemű, kerek arcú lány pislogott rám egy szürke baseball-sapka alól. Pont ez hiányzott…

- Helló! – köszöntem feltűnően unottan és újra a vizet néztem. Éreztem, hogy a lány feszeng mellettem. Vastag, sötétkék pulcsija ujját ráhúzta a kezére és csavargatta az oldala mellett. A szemem sarkából láttam, hogy egy világos farmert és egy kék tornacipőt visel. Körülbelül 18 évesnek néztem.

- Szerintem nem kellene megtenned – mondta erős akcentussal. Felé kaptam a fejem és halkan kuncogtam.

- Öhm… nem akarok leugrani – forgattam a szemem.

- Hát persze, hogy nem – bólogatott a lány. Újra ránéztem. A homloka ráncokba szaladt, mint aki nagyon koncentrál valamire. A baseball-sapkája most a korláton hevert mellettem, a haja összefogva, csak egy-két tincs lebegett szabadon a szélben.

- Oké, én nem akarok leugrani – mondtam lassan, tagolva, mert nem voltam biztos benne, hogy megérti-e minden szavam. Sütött róla, hogy külföldi: a sötétkék pulóverén lévő MADE IN HUNGARY felirat mindent elárult. Felhúzta az egyik szemöldökét.

- Nem vagyok fogyatékos – még jobban ráncos lett a homloka.

- Nem, én csak… minek magyarázkodok? Kérsz egy autogramot? – sóhajtottam és unottan újra felé pillantottam.

- Autogramot? – húzta össze a szemöldökét és végigmért. Ahogy lassan végigjáratta rajtam a szemét zavarba jöttem. Létezik, hogy nem ismer meg? Vagy talán már hozzá is eljutott a hír, hogy Rob Pattinson egy önző alak? Előkotortam a cigit a zsebemből és rágyújtottam. Mivel már így is szemétnek tart és valamilyen okból kifolyólag hirtelen meg akartam változtatni a véleményét, megkínáltam cigivel, hogy ne tartson bunkónak. Megrázta a fejét, így még több hajtincs szabadult ki a hajgumi szorításából.

- Nem élek vele – a cigi visszakerült a zsebembe. Hosszú hallgatás következett és nem értettem, hogy miért nem megy el ez a lány. Ha nem tudja, hogy ki vagyok, miért van itt velem? Aztán rájöttem, hogy csak úgy hajtogatom magamban, hogy „a lány”. Ideje megkérdezni a nevét.

- Hogy hívnak?

- Bettinának – nem tudom, hogy mit olvasott le az arcomból, de még hozzátette – Szólíts, csak Tinának!

- Jól van – válaszoltam közömbösen.

- És téged hogy hívnak? – kuporodott fel mellém a korlátra, megtartva a tisztes távolságot. Újra döbbenten néztem rá. Hihetetlen, hogy mit szakított fel bennem az, hogy valaki megkérdezte a nevem. Évek óta, amerre jártam, sose kellett bemutatkoznom és most itt ez a lány és a nevemet kérdezi.

- Henry-nek – válaszoltam némi gondolkodás után. Ha már úgysem ismer, akkor ki is használhatnám a helyzetet – Én… tényleg nem szeretnék leugrani, csak gondolkodni jöttem ide.

- Miről?

- Csalódtam az egyik kedvenc filmsztáromban – Jézusom, Pattinson! Nem vagy normális!!! Kérdőn felvonta a szemöldökét, aztán hangosan nevetni kezdett. – Mi olyan vicces? – próbáltam felháborodást színlelni, de nem igazán sikerült.

- Ne haragudj! – takarta el a száját, de hallottam, hogy még mindig kuncog. – Itt az emberek… annyira mások. Komolyan, egy filmsztár miatt vagy letört? Le merem fogadni, hogy a nevedet sem tudja – próbálta elfojtani a mosolyát.

- Hallottál Robert Pattinson-ról? – kérdeztem, de közben nem néztem rá. Féltem, hogy ha megemlítem a saját nevem, akkor rögtön felismer. A szemem sarkából láttam, hogy csodálkozik.

- Igen. Szegény srácot, sajnálom – mondta együttérzéssel a hangjában. Rákaptam a tekintetem. Mi van?!

- Miért? – kérdeztem meg hangosan is. Hetykén megrántotta a vállát.

- Tudod… nem lehet könnyű, hogy mindenki oda van érte. Egy csomó elvárás elé állítják. Én megértem, amit tett – miközben beszélt a tornacipőjét nézte. A folyó halk morajlása töltötte ki a pillanatnyi szünetet. – Mindenki arról a bejegyzésről beszél… tudod, amit annak a lánynak a blogjára tett fel. Szegény… még szerelmes sem lehet. Ezért vagy olyan szomorú? – nem tudtam válaszolni, csak bólintottam. A szavai kavarogtak a fejemben. Hagyta, hogy hadd gondolkodjak el, aztán megint megszólalt – Szerintem nem kell aggódnod miatta. Erősebb, mint hinnénk – ez meg már olyan volt, mintha nem is nekem mondta volna. A szavai különös nyugalommal árasztottak el, de azért én ebben kételkedem.

- Honnan tudod?

- Én nem bírtam volna ki eddig. Mármint, hogy irányítsanak.

- Szerintem meg pont ezért gyenge. Hagyták, hogy irányítsák! Aláírt egy szerződést, és hagyta, hogy úgy mutogassák, mint valami cirkuszi majmot – ezen elgondolkodott.

- Ez volt minden álma, nem? Az álmaimért én is mindent megtennék – vont vállat. Egy pillanatra eszembe jutott a szoba, ahol aláírtam a Twilight szerződését. Bele sem gondoltam, hogy mit vállalok. Csak azt akartam, hogy minden álmom valóra váljon. Mint ahogy azt Tina is mondta.

- Hogy láthatsz ennyire tisztán? – suttogtam magamnak.

- Tessék? – vonta össze a szemöldökét. Basszus Pattinson! Legalább figyelj oda, mit mondasz!

- Úgy értem… hogy láthatsz ennyire… tisztán… más embereket? – javítottam ki magam, remélve, hogy beveszi, hogy erre gondoltam. Újra megrántotta a vállát.

- Csak empatikus vagyok – mosolygott maga elé.

- Köszönöm – mosolyogtam én is. Végre rá mertem nézni. Meglepődött.

- Mit? Nem akartál leugrani.

- De egyszer megtettem volna – vallottam be magamnak is.

- Rob Pattinson miatt? Itt mindenkinek elment az esze? – nézett rám kérdőn, mire elnevettem magam. Szó nélkül felállt és felvette a baseball-sapkáját. Teszem fel jogosan a kérdést: Minek ilyenkor baseball-sapka? Jó, mondjuk pont én kérdezem, mikor még este is napszemüvegben járok… Elment mellettem, mintha sosem beszéltünk volna. Egy darabig néztem, ahogy ellépked, aztán újra a vizet bűvöltem. Erősnek éreztem magam és tudtam, hogy innentől talán már mindenre képes leszek.

- Hé, Rob! – kiabálta valaki a távolból. Reflexszerűen a hang irányába fordultam és két méterre tőlem megláttam Tinát, amint lassan elmosolyodik. Tátva maradt a szám, aztán én is elmosolyodtam – Jó srác vagy. Csak ne add fel – kiabálta még mindig mosolyogva. Vigyorogva intettem neki egyet, aztán elnyelte őt a sötét New York-i éjszaka.

Ha tetszett a fejezet, kérlek tisztelj meg pár sorral, hiszen sokat jelent a véleményed! :)

Élek még...

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy még nem tudtam frissíteni, de igyekszem megoldani valahogy. A torokgyulladásom az ágyhoz nyomott, úgyhogy nem igazán tudok értelmes mondatokat összehozni és írni, de ígérem, hogy megteszek minden tőlem telhetőt.
Hogy ne unatkozzatok hoztam egy kis könyvajánlót, hátha valakit érdekel :)

Könyvajánló: Alex Flinn – Beastly

A szép szörnyeteg megkapó története. Melyik lány nem ismerné a Szépség és a szörnyeteg című mesét? Alex Flinn megírta ennek a témának a mai megfelelőjét, de nem is akárhogy! Az írónő a világ egyik legszebb szerelmi történetének megálmodója, akinek munkája hamarosan mozivászonra kerül (a magyar mozikban 2011 júliusában látható a filmváltozat).

A történet egy elképesztően jóképű és beképzelt nagyvárosi srácról szól – Kyle-ról. A megszokott tini lányoknak szóló szerelmi történetekben általában nem a férfi áll az előtérben, de itt igen. Az írónő E/1-ben írja le a fiú gondolatait, érzéseit. Maga a könyv egy chat-es beszélgetéssel kezdődik, ahol ismert mesehősök osztják meg gondolataikat, problémáikat egymással egy amolyan közösségi oldalon. Ez máris viccessé teszi a történetet és ez meg is marad benne, mivel a könyv részekre van osztva és minden rész előtt található egy ilyen chat-beszélgetés.
Kyle éli világát, bálkirálynak akarják választani, híres, gazdag, csak éppen az apja nem figyel rá, aki ennek tetejében még híres is. Egy lány felszólal ellene, amiért mindenkit csak külső alapján ítél meg, persze, Kyle visszavág. Végül főhősünk elhívja a lányt a bálba, ám a lány nagyot koppan, mikor Kyle a suli leghíresebb csajával jelenik meg. A borítón látható fehér rózsa egy szimbóluma a könyvnek, ugyanis a lány, aki szembeszállt Kyle-lal, fehér rózsát kért a fiútól. A virág végül nem hozzá, hanem az egyik jegyszedő lányhoz kerül, aki nagyon örül a kissé megtépázott rózsának. Persze a lányt, akit megaláztak nem hagyta annyiban a dolgot: elment Kyle lakására és megátkozta, mivel ő egy boszorkány – modernkori tündérmese.
Így szőrös bestiaként kell megtalálnia Kyle-nak az igaz szerelmet két éven belül, különben örök időkre szörnyeteg marad. Kap egy tükröt segítségül, amin keresztül bárkit láthat. Innentől talán már mindenki kitalálhatja a történetet.

A könyv első felében közel sincs szerelem, csak vívódás, amit az írónő remekül ábrázolt. A történet második felében tűnik fel A Lány. Romantikus könyv, semmi akció és vér (kivéve talán a végét), hiszen egy mese átírása. Mégis új gondolatokat, mélyebbre nyúló érzéseket sikerült átadnia a világnak ezzel a könyvvel Alex Flinn-nek.

Akinek esetleg kedve támadt olvasni, írjon egy e-mailt és elküldöm neki a könyvet :) 

Puszi mindenkinek!

Sietek a folytatással! :)

53. fejezet - Ház

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet!!! :D

Itt is szeretném megköszönni Dávidnak azt a gyönyörű verset, amit írt nekem és természetesen megváltoztattam a jelszavam :P A kételyek eloszlatása érdekében ismétlem: mi nem vagyunk EGYÜTT!!! :D De azért szeretlek :D

Szeretném megköszönni az előző fejezethez kapott komikat: Betsy-nek, Lilnek, Chanel-nek, A&B-nek, Anikónak, Eminek, Xrianának, Szilvinek, Dave-nek, Amy-nek és Csibimoon-nak! :) IMÁDLAK TITEKET!

Tudom voltak homályos részek az előző fejezetben, de ígérem, hogy mindenre fény derül. Nem mondom, hogy most, de hamarosan :)

Szóval itt a következő fejezet! A dal hozzá: Taylor Swift - Mine



53. fejezet - Ház

Emma szemszöge

Emma

A vadonatúj szobámban álltam a vadonatúj tükör előtt a vadonatúj ruhámban. Már úgy voltam vele, hogy nekikezdek sírni örömömben, annyira jóra fordult minden: Kim itthon van; kaptunk egy sokkal nagyobb házat a külvárosban – egy kertes házat; összejöttem álmaim pasijával, akiről kiderült, hogy a nővérem haverja. Már csak akkor örülnék jobban, hogyha tudnám, Kim is ugyanilyen boldog.

Még egyszer lesimítottam fekete, combközépig érő ruhámat, megigazítottam a sminkem és a kivasalt hajam, majd kiléptem a szobaajtón. A vajkrémszínű folyosónkra érkeztem, amelyen családi képeink tucatja lógott. Josh egy lakberendezőt is felfogadott, csak azért, hogy jól érezzük magunkat az új környezetben. Kim szobája nem volt messze az enyémtől. A folyosó túlsó végén volt az ő fehér ajtaja. Illedelmesen bekopogtam hozzá, közben a ritmusos dallamra ringatóztam, ami a nappaliból áradt. Kis idő múlva az ajtó is kinyílt és megpillantottam halványlila ruhában az én hajcsavarós nővéremet. Éppen a csavaróit ráncigálta ki a hajából, én pedig a segítségére siettem, nehogy kárt tegyen magában. Hajlamos katasztrófát előidézni, ha kapkod.

- Ne siess úgy, azzal csak rontasz a helyzeten! – léptem oda hozzá, miközben körbe pillantottam. A szoba színe terrakotta, ami nagy divat mostanában, bár engem a karamell színére emlékeztet. Egy nagy franciaágy állt a szoba közepén és nagy, tágas ablakok mutatták a várost a nyugati oldalon. Az ágy felett összeszerkesztett képek talán százai, amin mindegyiken feltűnt valahol Kim. Egy fehér íróasztal állt a sarokban, rajta Kim laptopjával és MP4-ével. Egy szintén fehér hosszú szekrény húzódott végig az északi oldalon, tele könyvel és macikkal. Természetesen a gitárjainak is maradt hely, közvetlenül az ablakok előtt. A kintről beszűrődő sötétség sötétkékre festették őket. A szekrénysor mellett egy ajtó állt nyitva, amely a fürdőszobába vezetett. Pont látni lehetett az óriási kádat, ahol eddig Kim fürdőzött. Szintén a szobából nyíló gardróbban álltunk a nagy tükör előtt. Kim hullámos haja lazán omlott a vállára, a pánt nélküli, combközépig érő ruha tökéletesen kiemelte az alakját.

- Nem túlzás a ruha? – forgolódott jobbra-balra, magát nézegetve a tükörben, majd csípőre tette a kezét és tanácstalanul nézett rám.

- Egyáltalán nem! Amúgy is téged és az új házat ünnepeljük – szedtem ki az utolsó csavarót a hajából. A helyére igazítottam a tincset.

- Nincs kedvem ünnepelni. Inkább aludnék – bújt bele a lila magas-sarkújába.

- Akkor fogd fel úgy, mint egy hálapartit Joshnak! – ez mintha egy kicsit jobb kedvre derítette volna. A tükörhöz lépett, majd elkezdte kisminkelni magát. Az új csengő új hangja lengte be a házat. Az első vendégek!

A gardróbban hagyva Kimet indultam el a bejárati ajtóhoz, de anya megelőzött. Rajta egy fehér kosztüm volt, ami egy kicsit túl elegáns volt hozzá, mindenesetre jól állt neki. A nappaliban álltam a kandalló előtt és ismét elcsodálkoztam azon, hogy hogy kerültem ebbe a csodás házba. Josh vajon mióta spórolt rá? Kirázott a hideg, mikor a ház összegére gondoltam. Én egész életemben sem tudnék egy ilyen „palotára” valót összeszedni. Újra kirázott a hideg, de most a nyitott ajtó miatt, amelyen Matt, Lucy, Derek, Josh és Jason lépett be. A szemem természetesen le sem vettem a szürke inges, vörös nyakkendős gyönyörűszemű srácról, akibe halálosan beleestem. Lassan elmosolyodtam, mikor észrevett. Azonnal elindult felém, de nem vette észre a mellette álló Mattet, akibe beleütközött. Halkan kuncogva mentem köszönni nekik.

- Emma, de csinos vagy! – ölelt meg finoman Matt, majd Josh.

- Ó köszönöm – néztem végig magamon. Igen, azon ritka alkalmak egyikén vagyunk, amikor én is elégedett vagyok magammal. Jason éppen anyának csókolt kezet, majd átnyújtotta a csokor virágot, amit neki hozott.

- Cuki a ruhád – ölelt meg Lucy is.

- Köszi, a tiéd is – mosolyogtam rá.

- Ó, Barbie baba, de kirittyentetted magad – pacsiztam le Derek-kel – na, szaladj Ken-hez mielőtt lenyúlja az anyukád!

- Hülye – szóltam hátra a vállam felett. Ahogy elhaladtam az ajtó előtt gyorsan be is zártam. Nem gondoltam volna, hogy így lehűlt odakint a levegő. A srácok a magukkal hozott becsomagolt ajándékaikat tették le a kandalló elé, ahol az előbb álltam. Anya a konyhába sietett vázáért, hogy beletegye a frissen kapott virágait. Jason mosolyogva csókolt kezet nekem.

- Kisasszony – nyújtott át nekem egy szál vörös rózsát. Levegőt, mert elájulok!

- Maga egy igazi gentleman! – nyomtam egy puszit az arcára, mire a fiúk hangos tapsolásba kezdtek.

- Gyönyörű vagy – súgta a fülembe, miközben magához ölelt.

- Ó, hát nem cuki az első szerelem? – került mögénk Kim, és megölelt mindkettőnket. – Azért rajtad tartom a szemem – figyelmeztette Jason-t, mire nevetni kezdtünk. Igen, most már biztos, hogy ez életem legszebb napja.

Kim szemszöge

Miután megvacsorázott mindenki körbevezettük a vendégeket a házban. Folyton az jár a fejemben, hogy egyszer fel fogok kelni és egy kórházi ágyon találom magam és csalódottan fogom fel, hogy mindez csak álom volt.

Hihetetlen, hogy így el tudta ezt titkolni Josh. A kórházból rögtön ide jöttünk, mert azt mondta mutatni akar valamit. Úgy hulltak a könnyeim, mint ősszel a fák levelei. Halkan, csendesen sírdogáltam és megfogadtam magamban, hogy egyszer ezt még meghálálom neki. Ezt közöltem is vele, de kinevetett, hogy ez tőle egy hálaajándék, amiért nem hagytuk magukra őket a rossz időkben. Hogy is hagyhattuk volna őket magukra, hisz gyakorlatilag árvák lettek?

A kedvenc helyem a házban a szobám és a kert. Oda nagyon sokszor fogok kijárni, az biztos. Egy vagyonba kerülhet New York közepén egy kertes ház.

Anya az új konyhának örült a legjobban, ami tágas és tipikus amerikai stílusú, vagyis a konyha és ebédlő egy nagy, nyílt helyiségben van. Halványbarna csempékkel van kirakva a padló, a falak pedig egy árnyalattal sötétebbek, mint a csempék. Egy vékony folyosó nyílik a nappaliból, amelyen ha végig megyünk, a hálószobákhoz juthatunk el. Mindenkinek saját fürdőszobája van, nekem egy káddal, a húgomnak egy hatalmas zuhanykabinnal, anyának pedig mindkettővel. A nappaliban két lépcsőfokos különbség van, vagyis alacsonyabban van, mint a ház többi része. Egy gyönyörű fehér szőnyeg borítja a talajt. Ugyancsak fehér kanapé és fotel helyezkedik el a nappali közepén, amik az LCD TV felé néznek. A kanapé mögött – 2 lépcsőfokos szintemelkedéssel – egy klasszikus, régimódi kandalló húzódik, amelyen iskolai díjak, versenyek helyezései sorakoznak. Van még egy mosdó, ami a nappaliból nyílik a vendégek számára. Az egész csodaszép és nyugodt. Természetesen Josh ügyelt a biztonságra is, így egy korszerű riasztóberendezés őrködik felettünk.

- Hogy vagy? – simogatja meg kedvesen a karomat Liz, aki közvetlenül vacsora előtt érkezett meg. A szemei fáradtságot és némi aggodalmat tükröztek, bár nem értettem, hogy mi ennek az oka.

- Én jól. És te?

- Remekül – felhúztam az egyik szemöldököm, mire elnevette magát. Az ágyam felett lévő képeket nézte mosolyogva. – Sokat változtál.

- Ja, öregedtem – húztam el a szám.

- Atyám, lassan 20 éves lesz. Be kéne zárnunk egy öregek otthonába – viccelődött.

- Hallottam, hogy lesz koncerted. Remélem, még lehet venni jegyeket.

- Ne butáskodj, kapsz VIP jegyeket!

- Ó és benézhetek a kulisszák mögé – jöttem lázba.

- Ha szeretnél – húzogatta a szemöldökét, mire nevetni kezdtem.

- Kim, nem láttad anyát? – dugta be a fejét a húgom az ajtón.

- Nem, miért?

- Mert már vagy egy fél órája keresem, de sehol sem találom.

- Biztos csak kiment levegőzni – vetette fel Liz.

- Megnézem a kertben – zárta be az ajtót Em.

- Nagyon cukik Jason-nel – ült le az ágyamra mosolyogva.

- Szerintem is – őszintén örültem nekik, bár a kórházi traumámon még dolgoznak az orvosok.

- Hogy jöttek össze?

Miután jól kinevettük magunkat Jason és Emma szerelmi sztoriján kimentünk a többiekhez a nappaliba. Josh már nem volt ott, egy esethez hívták ki. Matt szerint nagyon fontos ügyön dolgozik, alig alszik. A nappaliban beszélgettünk kivéve Jason-t és Emma-t, akik a kertben voltak valahol. Anyát még mindig nem láttam sehol, ezért úgy döntöttem, hogy elindulok megkeresni. Hálószoba, fürdő, konyha, ebédlő, kert kipipálva, mégsem találtam anyát. Bementem még egyszer a hálószobájába, hátha az ottani fürdőszobában van, de sajnos ott sem találtam. Már kezdtem igazán aggódni. Eszembe jutott, hogy talán a telefonja nála van, de mikor megcsörgettem, a telefonja az éjjeli szekrényén zenélt.

Leültem az ágyára és gondolkodtam, hogy mondott volna valamit, hogy megy valamerre, de nem jutott eszembe semmi. Az arcomat a kezembe temetve imádkoztam, hogy kerüljön elő. Egy fényes ezüst doboz széle lógott ki az ágy alól. Leguggoltam és kihúztam. Kis doboz volt, de a súlya annál nagyobb. Letörölgettem róla a port és kinyitottam. Régi képek voltak benne. A legtöbb róla és apáról. Kiskori képek is voltak a ládikóban, olyanok, amelyeken együtt volt a család. Ezt még akkor rakhatta el anya, amikor apa elhagyott minket. Nem is tudtam, hogy készültek rólunk ilyen képek…

Apa az egyik képen anyát ölelte. Házassági évforduló – ennyi volt ráírva a képre. Ez nem is volt különös, viszont az óra, amit apa viselt nagyon ismerős valahonnan. Aztán szépen lassan, minden megvilágosodni látszott.

Ha tetszett a fejezet, kérlek tisztelj meg pár sorral, mert sokat jelent a véleményed!! :)

13 év

Helló! Én Dave vagyok és sikerült feltörnöm (egy kis segítséggel) húgi blogját =D Ne ölj meg!!!!!

Mivel most nem akarok csúnya szóval kicseszni vele és mivel ma egy nagyon jeles nap van ezért úgy döntöttem, hogy itt meglepem. Szóval: MEGLEPI!!! =D

Pont ma van 13 éve, hogy megkértem istennőm kezét =D Jól érzed, most nyalizok, mert bűntudatom van =D Négy évesek voltunk és egy esküvőn találtam meg a "nagy Ő"-t, a mindenki által ismert Klauban. Na, ma már énekeltem is neki és írtam is egy verset (ami nem a legjobb és én nem vagyok író, szal nézzétek el nekem)

13 éve, hogy felragyogott a Nap,

13 éve, hogy angyalom vagy.

Minden szép emlék, mi szívemben hever,

Minden könnycsepp csak hozzád vezet el.

Ha minden rosszra fordul én veled leszek,

Ha rossz útra térnél én veled megyek.

Gyönyörű mosolyod megment a rossztól,

Hát fogd meg a kezem és ments meg a gonosztól. XD

Mondtam, h nem egy remekmű, de azért tőlem neked =D <3

Ne haragudj, hogy feltörtük a fiókod =)


Ha már itt vagyok, teszek fel néhány képet a "civil" életedről ;)

Hercegünk :)

<3

Viszlát mindenkinek: Klau vőlegénye ;) /Dave/

Ui.: Retteghetsz a videótól ;)

52. fejezet - Szürke világ + díjak

Sziasztok!

Bizony, mindenki jól látja... végre meghoztam a következő fejezetet. Reménykedem benne, hogy örülni fogtok neki, ugyanis egy Rob-szemszög következik a történetben :) Most minden Rob-rajongó örülhet :)

Köszönöm a komikat az előző fejezethez: Betsy-nek, Chanel-nek, Eminek, Pixie-nek, Anikónak, Pusszy-nak, Dávidnak, Ilának, Csibimoon-nak, Szilvinek, Xrianának és Laurának, akit szívből üdvözlök :)

Két embertől is kaptam díjakat, amiket szeretnék megköszönni:
Betsy blogja: http://betsy-ariana.blogspot.com/
Heni blogja: http://titkokremnyeklmok.blogspot.com/

A díjakhoz tartozó szabályok:

1. Egy bejegyzés, amiben a díj logója megjelenik és a szabályok feltüntetésre kerülnek.
2. Belinkelni azt a személyt, akitől a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod.
3. add tovább öt blogger írónak, és értesítsd is őket, valamint árulj el öt titkot magaddal kapcsolatban.

Titkaim:
 - Nem vagyok az a tipikus Robert Pattinson rajongó /"rajongó, aki nem rajong"- hogy barátnőmet idézzem/
 - Imádom a Glee-t :D
 - Nem csípem Kristen Stewart-ot, de lehet, hogy ez nem is titok? :O :D
 - Néha elég nehéz "szülés" egy-egy fejezet, ezért még van mikor pityergek is, ha nem nagyon akar összejönni az, amit elképzeltem... de azért nem adom fel ;)
 - ÓRIÁSI hazafi vagyok =D


Akiknek küldöm:
Klari: http://klarii-stories.blogspot.com/
Chanel: http://taylorlautnerstory-chanel.blogspot.com/
Liz: http://nevertobeforgotten-byliz.blogspot.com/
Brixi: http://robertp-fonix.blogspot.com/
A&B: http://hatethatloveyou.blogspot.com/

És a díjak: :)

Köszönöm :) <3
Már itt is van a következő fejezet, ami elég kevéske, úgyhogy bocsánat :(
Jó olvasgatást!
Puszi: Klau

52. fejezet - Szürke világ

Rob szemszög

A világon soha semmi nem bonyolult, csak mi tesszük azokká őket. A félelem, a zavar, a megbánás, a csalódás mind-mind csak arra jó, hogy túlreagáljuk a dolgokat. Hihetetlen, hogy egy cseppnyi félelem mit hoz ki az emberből. Valakiből gyávaságot vagy éppen erőt. Sosem tudod, hogy mire vagy képes, amíg nem féltél igazán.

-          Jobban vagy már? – dugta be a fejét Liz a fürdőszobaajtón. A kezem nagyon remegett, de nem tudtam, hogy pontosan miért. Elhagyott minden erőm, ahogy kiadtam magamból a vacsorám.  Valamit még egy kicsit nyöszörögtem neki, félig részegen a hideg csempén feküdve, de még én sem értettem magam. Bevizezett egy törölközőt és a tarkómra tette, hogy enyhítse a rosszullétem. Ahogy a nedves anyag a bőrömhöz ért kirázott a hideg és csak még inkább remegni kezdtem. Lizzy hirtelen megijedt, ahogy újból a WC felé hajoltam. Újra a kesernyés íz töltötte meg a számat és fuldokolva adtam ki magamból mindent. Öt percig sem tartott az egész és én újra a hideg csempén feküdtem. Az arcomat a kőnek nyomtam és szorosan behunytam a szemem, mintha soha többé nem akarnám kinyitni.

-          Én vagyok a világon a legbüszkébb rád – mosolygott Liz felém hajolva.

-          Ebből látszik, hogy te nem vagy részeg – összeborzolta a hajam.

-          Már te is kezdesz kijózanodni. Órák óta ez az egyetlen értelmes mondatod. – Nagyot sóhajtottam, aztán feltápászkodtam a földről és fogat mostam, mindezt a nővérem tekintete által kísérve. A tükörből néztem, ahogy felfogja hullámos, szőke tincseit. A karján az az ezüstkarkötő lógott, amit tőlem kapott ajándékba. Csak különleges alkalmakkor viseli, mert fél, hogy elhagyja valahol. Egy rózsaszín selyemblúz és egy elegáns, fekete szoknya volt rajta.

-          Hová készülsz? – töröltem meg a szám a törölközőben.

-          Házavatóra… egy kis összejövetel. Nem leszek sokáig – nézett rám a szeme sarkából.

-          Nyugodtan maradhatsz. Értem nem kell aggódnod – erőltettem egy mosolyt az arcomra, mire hahotázásba kezdett.

-          Ugyanezt mondtad, mikor anyáék nyaraltak, mi meg Vic-kel buliba mentünk. Felgyújtottad a konyhát, mire hazaértünk.

-          De anya örült az új konyhabútornak – védekeztem, most már őszintén mosolyogva.

Egy fél órával később már én uraltam a nővérem házát. Pontosan tudtam, hogy Kim-ék új házát megy megnézni, mivel Emma nagy örömmel mesélte az új házat, amit Josh-tól kaptak. Még bírtam is volna ezt a Josh gyereket, ha nem ólálkodna Kim körül. Bevallhatom magamnak, hogy féltékeny vagyok, ezzel amúgy sem vitatkozna senki. De nem a féltékenység miatt ittam le magam. Sokkal inkább Emma története miatt:

-          Ha megtudja, hogy elmondtam neked, akkor kicsinál – rázta a fejét elutasítóan egy kórházhoz közeli kávézóban.

-          Soha nem áll velem szóba. Honnan tudná meg? – győzködtem. Hangosan felnyögött. A lába az asztal alatt fel-alá mozgott. Egy pillanatig elgondolkodva nézett rám, majd megint kibámult az ablakon.

-          Soha nem beszélt még erről senkinek. Én is a naplójából tudtam meg és azóta is azt kívánom, bárcsak ne tudnám – telt meg könnyel a szeme, habár még mindig nem nézett rám. A felhőkarcolók mögött kezdett lenyugodni a nap és a sötétség komoran szállt le közénk. Borzongás járta át a testem, ahogy eljutott a tudatomig Em mondata. Mi történt akkor?- csak ez zakatolt a koponyámban.

-          Kérlek! – Legszívesebben visszavontam volna. Most inkább menekültem volna, de sosem hagy nyugodni egy gondolat: már bántotta valaki. Emma a szemembe nézett és lassan bólintott. A terítő lelógó részét kezdte el piszkálni. Szándékosan kerülte a tekintetem, ahogy a terítővel játszott.

-          Születésnapi buliba indultak. Megengedték, hogy én fessem ki őket. Még csak 11 voltam és nem is lett egy remekmű az arcuk, ezért le is mosták később a fürdőszobában. De én így is boldog voltam. Amy nagyon hasonlított Kimre. Mindenki testvéreknek hitte őket. És aznap este volt a szülinapja Amynek. Szépen felöltöztek és egyik buli-hely jött a másik után. Persze nem ittak alkoholt, mert még túl fiatalok voltak hozzá. Hazafelé tartottak és Kim látott egy sötét árnyat a sikátor elején, de sosem félt a csövesektől. De ez rosszabb volt, mint egy csöves. Rosszabb volt minden másnál. Bohóckodtak és nevettek, amikor elkapta Kim karját és a falhoz szorította. Amy fejéhez pisztolyt szegezett. Akkoriban a város a híres „barát-gyilkostól” rettegett. Ő kapta el őket. Megkérdezte tőlük azt, amit minden áldozatától: „Melykőtöket öljem meg?” A lányok sírtak és próbálták rávenni, hogy hagyja életben mindkettejüket. A naplójában azt írta, hogy kinevette őket és, hogy azt hajtogatta nekik az a szörny, hogy csak segít kideríteni, hogy ki az igazi barát. Kimy ajánlotta fel magát. Hogy végezzen vele és engedje el Amy-t. Egymás kezét fogták és sírtak. Amy megölelte Kimet és elbúcsúztak egymástól, aztán arrébb állt, de nem engedték el egymás kezét. Kim becsukta a szemét és várt. Aztán egy hangos durranás és Amy a földre zuhant. Kim levegő után kapkodott és csak bámulta Amy-t, a gyilkos pedig annyit mondott, hogy szívesen. Aztán Kim elindult futva felé, mire ő is kapott egy golyót. Innen talán már tudod.

  

A kávéscsésze a földön hevert darabokra törve. Egy darabig csak néztem, ahogy a fekete folyadék befesti a fehér csempét. Hirtelen üvölteni támadt kedvem és mindent a földhöz vágni. Csak, hogy megtudja a világ, hogy mennyire fáj. Végül a fürdőbe mentem a felmosóért. Egy lapátra sepertem a törött csészét és a kávét felmostam. A szemetesbe vágtam a csészedarabokat, a felmosót pedig visszavittem a fürdőbe. Üres, semmitmondó cselekvések egy szürke világban.

Zene:  Kelly Clarkson - Because of you

Ha tetszett a fejezet, kérlek tisztelj meg néhány sorral, mert nagyon sokat számít a véleményed! :)

Kérdések - válaszok

Sziasztok!

Ne örüljetek, ez még nem a friss. Remélem, azért még elolvassátok ezt néhányan. Dávid - aki sikeresen teleirkálja chat-em - fejébe vett egy tipikusan Dávid ötletet, ezért inkább megelőzöm a bajt :P Szóval már kaptam néhány e-mailt, amibe sok-sok kérdést tettetek fel nekem (aminek nagyon örülök) és örömmel tapasztalom, hogy nagyon kíváncsiak vagytok rám :D Ezért úgy döntöttem, hogy itt is válaszolnék rájuk, nemcsak privát levelezésbe. Dave nagy ötlete pedig az volt, hogy feltesztek nekem kérdéseket, én meg válaszolok rájuk, ami oké, de nem értem, hogy ő mit akart ezzel kezdeni, mivel aki egy kicsit is érdeklődik (nem úgy :D) irántam, azt ír egy levelet... Mindegy, inkább én teszem ki az eddig feltett kérdéseket-válaszokat, mielőtt feltörné a fiókom :D (Megjegyzem: Ez esetben halott vagy Dávid!)


Mivel nem tudom, hogy kiírhatom-e a neveteket, így inkább nem teszem.

1. Ki a kedvenc szereplőd?

Erre természetesen egyértelmű a válaszom: mindenki. Mivel én írom a történetet, mindegyiküket egyszerűen imádom, még akkor is, ha néha balfékek =D Végül is, én teszem azzá őket...

2. Miért nem raksz fel egy videót, amin énekelsz? 

Mert ez Dave ötlete és mert szerintem nincs jó hangom. És itt lezártam a vitát (igen, Emi ez rád is vonatkozik :D)

3. Mit olvasok mostanában? És ki hat-e a történetedre?

Pont most fejeztem be a Beastly-t (akkor mikor ezt küldte ... :D akkor pont az Utolsó dalt olvastam), ami Szépség és a szörnyeteg 2, de mivel az a kedvenc mesém, ezért természetesen imádtam! :) Maximum annyiban befolyásolja a történetemet, hogy az olvasástól megjön a kedvem az íráshoz :)

4. Miért pont Robert Pattinson-ról írsz?

Ezt a kérdést már én is sokszor feltettem magamnak :D

5. Ki az a Dávid? XD

Ez a kedvenc kérdésem idáig XD A történetben Matt-et "játssza". Már sokszor "meggyanúsítottak" minket, hogy járunk, de szigorúan csak baráti-testvéri kapcsolat van közöttünk. Most elgondolkodtam rajta, hogy tegyek-e ki képet róla, de még nem vagyok olyan gonosz :P Egyébként nagyon szép hangja van, abban is és minden másban megegyezik az én Matt-emmel. Ja, nem, mert szőke haja és kék szeme van :D

6. Milyen érzés, hogy mások is olvassák azt, amit te alkotsz?

Egyrészt nagyon jó, másrészt ijesztő. Jó, mert nagyon sok pozitív visszajelzést kapok és nagyon sok embert megismerek ezáltal. Másrészt egy kicsit ijesztő, mert senki nem nézi ki belőlem, hogy én tudok (vagy legalábbis rajta vagyok) írni. Még a legjobb barátnőm is tátott szájjal fogadta a bejelentést :D Az írókat általában mindenki strébernek és kockának gondolja (nem akarok megbántani senkit) és én nem igazán tartozom egy csoportba se.

7. Mi segít az írásban?

Hát a zene. Mondjuk, az nekem mindenben segít. Ha netalántán elakadok egy-egy fejezetnél és a zene sem segít, akkor képeket, videókat, idézeteket nézegetek és utána tüstént megjön a kedvem. De már volt nekem is olyan, hogy két hétig nem írtam semmit. Utána meg csak úgy jöttek az ötletek, szóval néha kell egy kis áramszünet ;)

8. Mit csinálnék, ha Robert Pattinson jönne velem szembe az utcán?

Ezt a kérdést mindenki felteszi nekem. Emberek, én olyan lazán elsétálnék mellette, mint a huzat. :D Amúgy is kevés esélyt látok erre (bár azt sem gondoltam volna, hogy egyszer megfordul Magyarországon)...

9. Miért pont ezt a címet adtam a történetnek?

Most mindenki kapaszkodjon meg, mert nagyon fogtok nevetni. A húgommal néztük a Disney Chanel-t (jól kezdődik, mi? ;)) és akkor ment a Randiztam egy sztárral. Abban a filmben van egy szám: Hero. Azonnal megtetszett és lefordítottam a dalszövegét és utána még jobban szerelmes lettem a dalba.

10. Volt már olyan, hogy abba akartad hagyni az írást?

Igen, pontosan akkor mikor Robert itt volt Magyarországon. Akkorát csalódtam benne, hogy az valami eszméletlen... ha jól emlékszem, utána kezdtem el kínozni a történetemben :P Egyébként azóta sem tudok már úgy ránézni, mint azelőtt, de úgy látom ez nektek nem jön vissza a történetből :)

11. Melyik részt szeretted írni?

Uhh.. abból volt egy jó pár... igazából mindet, de nem nagyon meglenni az eseménytelen leírásoknál, pedig tudom, hogy az is nagyon fontos.

12. Ki a hősöd?

A szüleim :)

13. Sok blogon/adatlapon olvastam néhány dolgot, ami ismerős volt. Aztán rájöttem, hogy tőled van. Nem zavar téged?

Igen, már én is észrevettem néhány adatlapon azt az egy mondatot, ami csak úgy hirtelen ugrott be a történet leírásánál: "Egy lány, aki mert álmodni." Annyira nem igazán zavar, csak vicces volt azzal a mondattal találkozni egy vadidegen adatlapján. Nekem különösen jó élményt szerzett :D

14. Ki olvassa ezeket egyáltalán? :D Jó, ez az én kérdésem volt :D Na, nem is zaklatlak tovább titeket :) A frissre még egy nagyon picit várni kell, de hamarosan itt lesz az :)

Puszi nektek! :) <3