39. fejezet - Hapiness

Sziasztok!

Meghoztam az új fejezetet és nagyon örülök neki, hogy az előző ennyire tetszett nektek. Újra megköszönöm a lelkes komizóknak: Amy, Evelyn, Chanel(!), Sango21, Szilvi, Natii, Csibimoon, Anikó, Emi, Xriana, Zsemi, Anita, Repcsi, Kitty, a chatben Jane és Ivett.
Nagyon, nagyon hálás vagyok nektek!!

Nem tudom, hogy kik olvasták el az új blogom ajánlóját (ami még nem készült el, de coming soon :D), ezért kiteszem még egyszer a blogra. Tudom, hogy ezt senki nem olvassa el, ezért most agyafúrt leszek és a fejezet végére biggyesztem ki a kis összefoglalót :D
Jó olvasgatást!
Puszi: Klau

Az ajka gyengéden érintette az enyémet. Jóleső bizsergés futott végig a testemen. Sose hittem, hogy ez megtörténhet. Hogy minden, amit álmodtam valóra válik.
Csendben reggeliztünk meg. A mosatlan tányérokat bedobtam a mosogatóba – majd a húgom elintézi. Én utálok mosogatni. Rob gyengéden körém fonta a karjait. Meztelen mellkasára tettem az egyik kezem, a másikkal az arcát simogattam.

- Jobb lenne, ha felöltöznél – javasoltam.
- Különben megerőszakolsz? – vigyorgott. Szemlátomást feldobta ez a lehetőség.
- Beindult a fantáziád – vigyorogtam én is.
- Nem is! Na, jó… talán egy kicsit – csókolt meg hevesebben. A keze megtalálta a fenekemet, én pedig a dereka köré fontam a két lábam. Sejtésem szerint a szobám felé cipelt.
- Megállni fiatalok! – dörrent ránk Matt hangosan. Tátott szájjal meredtem rá, miközben Robbal még ugyanolyan pózban voltunk. Matt-en piros póló és egy fekete farmer volt. Kezében cipelte a gitárját és először meglepődve, majd kissé feszült arccal mért végig minket. – Vámpírcsávó elengedni Kimet! – utasította. Rob felém fordult. Úgy láttam ő is meg van lepve. A francba, Matt! Mindig a legrosszabbkor jösz…
- Hogy jöttél be? – kérdeztem, miközben Rob elhúzódott tőlem. Csalódottan álltam a szobám ajtajában.
- Van kulcsom. Még te adtad. Gondoltam megleplek, de fordítva sült el a dolog. Mindketten a nappaliba! – utasított. Lehajtott fejjel haladtam az említett helyiségbe. Mérgesen dobtam le magam a kanapéra. Rob mellém ült és én megfogtam a kezét.
- Először is, haver, vegyél fel egy pólót! – Rob illedelmesen elballagott.
- Te mi a fenét művelsz? – szisszent rám.
- Hát…
- Csak semmi hát. Ne dobd oda magad rögtön! Egy kicsit várasd… arra gerjednek a hímek – közölte velem Matt a „nagy” titkot.
- De te… nem vagy mérges rám?
- Elfojtom. Egyezzünk meg! Te elfelejted a tegnapit, én meg a mait – nyújtotta jobbját.
- Benne vagyok – ráztam meg a kezét. Rob visszatért a szobába. Leült mellém és újra megtalálták egymást az ujjaink.
- Szóval ti együtt vagytok? – mutogatott felváltva rám, majd Robra Matt. Ne, már! Ez égés lesz…
- Hát… - kezdte Rob.
- Csak semmi hát! Igen vagy nem? – fojtotta belé a szót. Mérgesen néztem a bátyámra, de nem törődött velem.
- Igen – nyelt egyet Rob. A szívem újra vad dörömbölésbe kezdett a bordáim mögött.
- Remek. És mik a szándékaid? – a jobb kezemmel elég hangosan csaptam a homlokomra. Mindkét srác engem nézett.
- Meg kell győződnöm róla, hogy jó kezekben vagy-e – magyarázta Matt.
- Hidd el, jókban – győzködtem.
- Hát igen, azt az előbb láttam – fintorgott.
- Csak elragadott minket a hév – magyarázta Rob. Hátradöntöttem a fejem. Tudtam, hogy mi fog következni… ez már megtörtént tegnap.
- Mert pornót néztetek? – kérdezte gúnyosan Matt, közben engem nézett. Láttam, hogy élvezi a helyzetet. Rob kérdőn nézett rám.
- Tegnap ugyanezt vágtam a fejéhez, amikor rajtakaptam, hogy a húgommal smárol. – magyaráztam neki.
- Á! Világos.
- Hát még jó, hogy nem sötét. A sötétben elvesz az ember! A sötétség nem biztonságos és veszedelmes dolgok rejtőzhetnek benne. A sötétség az élet megrontója – magyarázta Matt miközben fel-le mászkált a nappaliban.
- Miről beszélsz? – kérdeztem rá.
- Fogalmam sincs, de ez olyan CSI-os volt. Tök baró! – a kezem újra a homlokomon csattant.
- Ha így haladsz komoly agyrázkódásod lesz – puszilta meg a homlokomat Rob. Közelebb bújtam hozzá. Halálosan vágytam a csókjára. Az ajkamba haraptam.
- Megkapja méltó büntetését – húzta elő a zsebéből a napszemüvegét Matt, majd az orrára helyezte. Ennek komoly problémái vannak… - Gyerünk gyerekek! Mindenki nézzen töprengve a távolba… az ott palacsinta? – viharzott a konyhába Matt.
- Gyógyíthatatlan. – sóhajtottam.
- Szerintem jobb volt, mint Horatio Kain – mondta hangosan Rob, hogy Matt is meghallja.
- Hiába, engem nem hatsz meg! – hangzott a válasz.
- De legalább megpróbáltam – vonta meg a vállát. – Nemsokára mennem kell – nézett a falon függő órára.
- Hova? – kérdeztem kicsit gyorsan.
- Interjúk lesznek. Az Eclipse a téma… Kristen is ott lesz, meg Taylor – válaszolta mosolyogva. Kristen? Miért érzem úgy, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni.
- Á, a barátnőd? Üdvözlöm – mondtam gúnyosan.
- Mától már csak az exem – vigyorgott és végre újra találkozott az ajkunk.
- Taylor Lautner? – kérdezte Matt tele szájjal – Fúj, hugi! Eszek, te meg itt nyáladzol? – vánszorgott vissza a konyhába. Amikor újra megjelent, még 2 palacsinta volt a kezében. Igaz, ami a szájában volt, még azt sem nyelte le. – Véletlenül nem lesz ott Ashley Green?
- Álmodik a nyomor – dünnyögtem, mire egy párna landolt a fejemen. Rob és Matt hangosan nevettek.
- Na, ja! – álltam fel – Ezt kapom a bátyámtól meg a… - nem tudtam befejezni. Milyen szót is használjak, ami teljesen leírná a kapcsolatunkat?
- A pasidtól? – nézett rám kérdőn Rob.
- Nyáladzás veszély! – vonult ki a szobából Matt. Amint hallottam, hogy a konyhában van, „rávettettem” magam álmaim pasijára.
- Nincs kedvem menni – szólalt meg levegőkapkodás közben.
- Nekem meg nincs kedvem elengedni – közöltem vele, mire kedvesen rám vigyorgott.
- Megkönnyítem a helyzeteteket! – vonult be Matt, kivételesen üres kézzel. Megveregette Rob vállát, majd az ajtó felé kezdett terelni minket. – Elbúcsúzni! – intett nagyvonalúan és magunkra hagyott. Hangosan fújtam egyet.
- Egyáltalán miért jött? – tettem fel költői kérdésem.
- 10… 9… 8… - hallatszott a nappaliból.
- Visszaszámol? – értetlenkedett Rob. Az 5. másodpercnél leesett, hogy miért számol vissza Matt. Megragadtam Rob pólóját és magamhoz húztam. Sajnos az-az öt másodperc nem volt elég belőle, de Matt-et nem érdekelte.
- Köszi, hogy benéztél… a húgom szájába – fintorgott, amikor meglátott minket. Halk nevetés hallatszott Rob felől, én meg szúrós pillantásokat lövelltem fogadott bátyám felé.
- Amint végzek, jövök! Vigyázz magadra! – szorította meg a kezem, majd kilépett a bejárati ajtón. Halk sóhaj hagyta el a szám, amikor az ajtó újra kinyílt. Rob volt az.
- Itt hagytál valamit? – néztem körbe. Választ nem kaptam. Egész egyszerűen magához rántott és gyengéden megcsókolt. A lábam is beleremegett a csókunkba. A világ legboldogabb emberének éreztem magam. Miután szétváltak az ajkaink, egy hosszú percig elmélyedtünk egymás szemének tanulmányozásában. Aztán kezet csókolt nekem és bezárta maga mögött az ajtót.
- Ez olyan édes! Kedvem lenne… - Matt egy buzis mosoly kíséretében szakította meg ábrándozásom -… hányni.
- Fogd be! – vágtam oldalba, mire mindketten nevetni kezdtünk. – Egyáltalán miért jöttél?
- Ezt a vendégszeretetet! Ezért beköplek anyukádnak! – nyújtotta ki rám a nyelvét.
- Tisztára, mint az oviban – dünnyögtem a szobámba menet.

Bezártam magam mögött az ajtót. A szobám ablakát kinyitottam és mélyet szippantottam a szmogos levegőből. Gyorsan magamra kaptam egy tiszta farmert és egy halványkék, rövid ujjú pólót. Amikor kiléptem a szobából, Matt a kanapén elterülve, egyik kezében a palacsintás tányér, a másik kezében a távirányítót szorongatta.
Mint idővel kiderült – jó sok idővel később – a vizsga miatt jött át. Mivel egy vagy két számot – azt még nem tudjuk pontosan – együtt fogunk énekelni. Az első szám szövegét alakítgattuk, mivel már suli kezdéskor összehoztunk egy jó kis duett-et. Na, most ezt a számot hangszereltük és próbáltuk eldönteni, hogy milyen hangszerek szerepeljenek benne. Én a zongorához ragaszkodtam. Szeretném, hogy az legyen a főszereplő. Matt pedig gitáros dalt szeretne, szóval egy ideig elvoltunk ezen probléma tisztázásán. A végén mégis arra jutottunk, hogy majd holnap megbeszéljük a Starbucks-ban. Mire elment és egyedül lehettem volna, hazaért a húgom. Mély sóhaj kíséretében fogtam fel, hogy ez nem egy nyugis nap. Mégis egész nap jó kedvem volt, nem is tudom, miért… na, jó. Tudom, hogy miért.
Persze, ahogy Em hazaért azonnal letámadott. Mindent szépen el kellett mondanom neki. Persze a rajtakapós részt ügyesen kicenzúráztam. Tudok, vagy nagyon tudok? Miután elmeséltem neki a dolgokat, és miután megértette, hogy ez egy TOP SECRET-es eset, magára hagytam, had eméssze a hallottakat.

Beslattyogtam a szobámba és levetettem magam az ágyra. Oldalra fordultam és az íróasztalomon lévő telefonomat kezdtem bámulni. Írjak neki vagy ne? Nem. Nem írok. Az olyan… olyan, mintha rámásznék. Rámásznék?! De hiszen járunk! Még jó, hogy rámászok… Felálltam az ágyról és gyorsan felkaptam a telefont az asztalról. És mit írjak? Te jó ég! Mekkora problémákkal küszködök kérem szépen! Az életem legszebb napjait élem és ilyen jelentéktelen gondok gyötörnek. Mégsem tudtam, hogy mit kellene írnom. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy máris megkapott. Had harcoljon még egy kicsit értem. Úgy értem virágok, bon-bon meg ilyesmik. Ezt szeretik a nők. Szeretjük a figyelmet és a kényeztetést. Én különösképpen, mivel nagyon bújós vagyok. Imádom, ha simizik a hasam.
Kim! Vissza a témához! - kiabált rám egy hang a fejemben. Tehát… valami egyszerűt kell kitalálnom, amivel tudathatom vele, hogy gondolok rá. Sokat gondolok rá. Nagyon sokat gondolok rá. Na, jó! Mi lenne, ha egyszerűen…
Ebben a pillanatban kezdett el rezegni és világítani a telefonom. Azonnal a fülemhez emeltem a telefont és csak utána jöttem rá, hogy SMS-em jött. Halkan kuncogtam a saját bénaságomon, aztán a kijelzőre pillantottam. ROB - állt a kijelzőn. A szívem máris gyorsabb tempóra kapcsolt. Mohón nyitottam meg az üzenetet:

Tiszta unalom az egész. Folyton te jársz a fejemben. Hiányzol. Jobban, mint bármikor. Még nem tudom, mikor végzek, de majd még hallasz felőlem. Este muszáj találkoznunk! Vigyázz magadra! Rob 


Még kétszer elolvastam az üzenetet. Hiába is tagadnám, madarat lehetne velem fogatni. Egy kicsit dühös is voltam. Persze a pasiknak könnyű ilyeneket írni... én meg itt törhetem a fejem, hogy nehogy elijesszem. Na, mindegy. Még kétszer elolvastam. Annyira odáig voltam, hogy még válaszolni se válaszoltam rá. Úgyis csak órákkal később tudná elolvasni, addigra meg már elmondhatom neki személyesen is.
Kellemes érzés áradt szét bennem arra a tudatra, hogy nemsokára viszontláthatom. Csak órák kérdése az egész.

Addig, hogy elüssem az időt takarítani kezdtem. Bekapcsoltam a laptop-om, zenét raktam be és elkezdtem a takarítást. Feltűnően jókedvem volt. Szinte minden számot hangosan énekeltem, mellé pedig táncoltam. Sikerült nem kárt tennem semmiben és senkiben. Nagyon büszke voltam magamra. Miután végeztem a szobámban, jött a nappali és a konyha. A húgom szobájába nem merészkedek be. Viszont Em is nagyot nézett, amikor önként elkezdtem mosogatni. Valami olyasmit motyogott, hogy - Ennek elment az esze. - , de nem nagyon törődtem vele. Semmi sem tudja elrontani a boldogságomat. Hála Neki...

Tudom, hogy a múltkori bejegyzésemhez már kitettem, de szerintem nem olvastátok el sokan. De ha igen, akkor az sem baj :D Belekezdtem (Prológus+1. fejezet) egy új Robert Pattinson fanfiction-be, Az elveszett álmokba. A blog még nem jött létre, még megvárom, hogy elegendő fejezet gyűljön össze és arra is kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán érdekelne-e titeket. Szóval, itt az ajánló:

Robert Pattinson - Elveszett álmok
Ebben az őrült és hatalmas világban minden nőnemű lény rajongási tárgya a híres színész, Robert Pattinson. A sármos angol férfi ránézésre tartja a lépést, ám belül teljesen elveszettnek és tanácstalannak érzi magát. Milyen az, ha emberek milliói rajonganak érted? Milyen az, mikor elvárások elé állítanak? Milyen az, mikor a világ közepén is magányosnak érzed magad? Ez a srác tudja, ezért álmaiban újra megjelenik az a lány, aki talán helyrehozhatja azt, ami elromlott. Ne félj, mert az álmok mindenkit megtalálnak...

Ha tetszett a fejezet és az ajánló, kérlek írd le a véleményed, mert nagyon sokat jelentene nekem! Előre is köszönöm! :)