31. fejezet - A kanfészekben...

Sziasztok!

Jelenleg betegszabin vagyok (a sulitól távol:P), úgyhogy volt egy kis időm írogatni. Már amennyire lázasan lehet... Meghoztam egy újabb fejezetet, amiben nem szerepel Rob, így sokaknak nem fog tetszeni :D Tudom, tudom... hiányzik nektek. Gonosz vagyok, hogy megfosztalak titeket tőle, de ha egy kicsit nincs jelen és utána újra felbukkan, akkor nagyobb lesz a Rob-faktor! :D Legyetek türelemmel és köszönöm szépen a kommenteket! Nagyon hálás vagyok, hogy ennyien olvassák az oldalt <3

Jó olvasgatást!
Puszi: Klau

Este fél tíz volt és mi egy régi filmet néztünk a nappaliban. Mi Matt-el a kanapén helyeztük kényelembe magunkat, míg Josh a szomszédos fotelben. Matt hanyattfeküdt én pedig a mellkasáról néztem végig a filmet. Bátyám jólesően simogatta a hátamat. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy elkezdek dorombolni, mint egy kiscica, de inkább elvetettem az ötletet.

A lakás egyébként nagyon ízlésesen volt berendezve. A nappalit a fehér és a szürke színek uralták. A kanapé szürke volt, a fotel is, míg a szekrények fehérek. A szürkés színű parkettán fehér szőnyegek terpeszkedtek. A nappali déli részének falát hatalmas üveg fedte, így tisztán láthattam a felkelő teliholdat. Innen nyílt a konyha és a hálószobák. A konyha hatalmas volt, modern berendezésekkel és egy nagy tölgyfa ebédlőasztallal. Már csak kinézetre is súlyosnak tűnt a bútor, mellette az asztalhoz illő székek foglalták el helyüket. Három hálószoba volt a lakásban. Az egyik Joshé – oda nagyon ritkán tévedtem be -, a másik Matté és a harmadik hálószoba az enyém volt. Igazság szerint inkább kuckónak nevezem az én területem. A padlásteret alakították át szobává, amit én rendezhettem be. A mennyezetből lehúzható lépcső, egy kisméretű szobába vezetett. Nem lámpák világították meg a szobát, hanem színes égők, mint amilyenek a karácsonyfán vannak. Az ágy a tetőtéri ablak alatt helyezkedett el, mellette egy pici éjjeliszekrény. A falat faburkolat borította, és az egész szobán végigfutó égősorok tucatnyi színben pompáztak a helyiségben. Nagyon szerettem a kuckómban lenni.

Matt követte a pillantásom, ami a holdon nyugodott és vonyításba kezdett. Mindegyikőnk nevetni kezdett, majd felültem, hogy megmozgassam elzsibbadt végtagjaimat. Matt kellemes nyugodtsággal fektette a lábát az ölembe, és én csiklandozni kezdtem a talpát. Matt rugdosni kezdett, miközben morgó és nevető hangokat hallatott.

- Éhes vagyok – szólalt meg, mikor abbahagytam a kínzását.
- Csináljak valamit? – álltam fel a helyemről, mire Matt lába a földre esett.
- Ne! – kiáltottak rám egyszerre, mire sértődötten huppantam vissza a kanapéra.
- Hálátlanok – morogtam.
- Amikor legutóbb főztél nekünk kis híján ételmérgezést kaptam – emlékeztetett Josh.
- De csak kis híján – morogtam tovább, mire kuncogni kezdtek.
- Rendeljünk kínait! – vetette fel Matt.

Fél órával később mindenki az ebédlőasztalnál ülve ette a rendelt menüjét. Én mézes csirkét eszegettem, Matt egy néhai kacsát, Josh pedig a néhai kacsának néhai feleségét. Talán kapcsolatban állhattak az én csirkémmel – mármint a kacsák. Ki kellene nyomozni…

- Ez a film nem volt valami nagy szám. 2 fiatal egymásba szeret meg minden, erre a végén kiderül, hogy testvérek… Hányszor sütötte ezt már el a filmipar? – ecsetelte Josh.
- Nekem tetszett – vontam meg a vállam.
- Nekem is, mondjuk a főszereplő pasi, mintha hasonlított volna valakire… - gondolkodott el Matt.
- Egy színészre? – gúnyolódott Josh, mire felnevettem. A csirkének nagyon jó íze volt és úgy éreztem, meg tudnék enni még egy tányérral.
- Ha-ha.

Miután mindenki végzett az evéssel, elmosogattam. Nem tartott sokáig, de azért elég sok időt töltöttem a konyhában. A fiúk nem tartanak valami nagy rendet, így kénytelen voltam összepakolni. Miután a konyha csillogott-villogott, bekopogtam Matt szobájának ajtaján. A bebocsátás után elhelyezkedtem Matt kényelmes foteljében. Matt szobájának színe barna volt, és ehhez a színhez igazodtak a bútorai. A hatalmas franciaágyon még a lepedő is barna volt. Természetesen a színt Matt választotta, a kedvenc színe. Az én ízlésemnek egy kicsit nyers, de legalább meleg szín. Elismerően bólogatva pásztáztam végig a szobát, amikor megakadt a szemem valamin. Egy rózsaszín melltartó hevert a sötétbarna parkettán, közvetlenül az ágy mellett.

- Szép darab! – vigyorogtam. Matt követte a pillantásom, és varázsszóra pipacsvörössé változott.
- Ez… ciki – nyögte ki végül és berúgta az ágy alá a fehérneműt.
- Csak akkor, ha te hordod – próbáltam visszatartani a nevetést, amit Matt képe váltott ki.
- A barátnőmé – ült le az ágyra.
- Melyiké? – hülyéskedtem.

A következő néhány órában megvitattuk Matt nemi életét. Persze csak nagy vonalakban… nem tudnám végighallgatni a női ügyeit. Aztán nagy bánatomra felhozódott az én szerelmi életem – persze, nekem egyáltalán nincs ilyenem…
Beszámoltam neki a tegnap esti látogatásról, ami ugyanúgy meglepte, mint engem. Minden erőmmel azon voltam, hogy ejtsük a témát, mégis valahogy mindig nálam és Robnál lyukadtunk ki.

- Valami szöget ütött a fejembe – vázolta, miközben a tenyerem vonalait követte az ujjaival. Mindketten kiterültünk széles ágyán, és én próbáltam nem arra gondolni, hogy miket csinálhat itt a lányokkal.
- Csak be ne rozsdásodjon!
- Valamit mondott az a mocsok múlthéten, amit nem értek.
- Igazán? – remegett meg a hangom, mert sejtettem, hogy miről van szó.
- Mondott valami olyasmit, hogy bánja, hogy utánad ugrott. Azt hogy értette? – nézett rám, és én újra éreztem, hogy könnyek égetik a szemem. Az emlékek, a hang, ahogy a mondatot mondta. Fájó sebet képzett a mellkasomban.
- Úgy, ahogy mondta – válaszoltam és próbáltam tudomást sem venni a szememben ülő könnyekről.
- Szóval… - próbálkozott fogadott bátyám.
- Szóval… volt egy kis balesetem. Beleestem a nyaralónkhoz közeli tóba – közöltem vele, mire Matt egy pillanatra megfagyott, majd hirtelen egymillió kérdést zúdított rám.
- Mi? Hogy történt? Nincs bajod? Megütötted valamid? Hogy kerültél a víz közelébe? – még tett fel néhány millió ilyen kérdést, de én nem bírtam nyomon követni mindegyiket.

Türelmesen válaszoltam meg minden kérdését, majd végül annyit mondott: „Ez az egész, kezd egy hülye filmhez hasonlítani.” Én magam is erre a bölcsességre következtettem. Még egy kis ideig zenét hallgattunk, majd elvonultam. Lezuhanyoztam Matt fürdőszobájában, majd felvánszorogtam a kuckómba. Meghúztam a mennyezeten függő zsinórt, mire a lépcsőm a lábam előtt hevert. Óvatosan lépkedtem fel a lépcsőfokokra, mire az ismerős világítás is bekapcsolódott. Ledobtam a neszesszerem az ágyra és álmosan figyeltem, ahogy a színek váltják egymást. Megnyugtatóan hatott rám és nem kellett sok idő, el is aludtam.

A következő két nap ugyanígy telt el. Filmnézés, sétálás a Central Parkban, mozi, lelkizés és alvás. Ezek voltak a napirendjeink és mindegyiket be is tartottuk. Már nagyon régen töltöttem el ennyi idő Matt-el. Jólesett újra közel kerülni hozzá. Úgy éreztem, hogy az utóbbi időben elhanyagoltam a kapcsolatunkat, és most újra virágzik közöttünk a kapocs.
A mai nap volt az utolsó, amit a kanfészekben töltöttem, így szerettem volna valami mást is csinálni. Megreggeliztünk, elmentem kocogni – ezt is elhanyagoltam az utóbbi időben, így újra kezdhettem előröl az edzésprogramom -, lezuhanyoztam. Mire visszaértem Matt ugyanott ült, ahol hagytam – a TV előtt.

- Csináljunk valamit! – ütöttem meg a vállát.
- Mit szeretnél? – ásított.
- Fél 12 van, ne ásítozz már!
- Kezdesz olyan lenni, mint egy rabszolgahajcsár.

Megbeszéltük, hogy elmegyünk egy étterembe kajálni. Beszálltunk Matt fekete Golfjába és elindultunk a belváros felé. Egész út alatt egy ősrégi számokat játszó rádiócsatornát hallgattunk. Matt lelkesen énekelte végig az összes számot, amit leadtak. Az ő dalszövegtudása kimeríthetetlen. Egész egyszerűen annyi dalszöveget tud kívülről, hogy akár világrekordot is dönthetne. Felvetettem neki ezt az ötletem, mire kinevetett.

Megérkeztünk a kedvenc helyünkre, a Starbucks-ba. Törzsvendégek vagyunk, így már a helyünk is megvolt. Nem kellett sokat várnunk és már jóízűen eszegettünk. Én sült csirkét falatoztam rizskörettel, bátyóm egy nagy adag sült krumplit és egy néhai marhát csócsált. Miután végeztünk még beszélgettünk egy kicsit, aztán drága testvérkém hazafuvarozott. Felhívtam hozzánk egy piára, aztán már mennie is kellett.

- Hogy érezted magad? – kérdezte a húgom, igaz már nyolcvanszor elmondtam, hogy király volt.
- Jól!
- Az jó. Jut eszembe – emelte fel a mutatóujját, aztán kisietett a nappaliból. Én épp a kanapét melegítettem fel becses hátsó felemmel.
- Tessék – nyújtott át nekem egy borítékot. A feladó egy jótékonysági szervezet volt. Egy kis bénázás után sikerült kinyitnom a borítékot. Legnagyobb meglepetésemre meghívtak egy jótékonysági bálba. A gáz az, hogy a bál vasárnap lesz, ami azt jelenti, hogy van egy napom ruhát venni, sminkelni, hajat csinálni és a többi és a többi.
- Mikor jött meg? – kérdeztem, miközben még mindig olvastam. Este 6-tól kezdődik, megjelenés alkalmi ruhában.
- Hát… szerdán, de már nem görcsölök annyira – simogatta a húgom a hasát, mire bambán néztem rá.
- A levélre gondolok – mutogattam előtte.
- Ja, hogy az! – világosodott meg Em – Kedden.
- És nem lehetett volna felhívni, hogy jött egy levelem?
- Most mindig riasszalak, ha van valami?
- Oké, oké. Ezért eljössz velem vásárolni – közöltem nagyvonalúan.

Ha tetszett a fejezet, kérlek tisztelj meg néhány sorral! Nekem nagyon sokat jelent a véleményed ;)