21. fejezet - Mr. Kiss

Sziasztok!
Itt a következő fejezet, amit az én drága LB-mnek ajánlom!! :D Emi, remélem tetszeni fog! :) Remélem mindenkinek tetszeni fog! :D És köszönöm a 8 komit, amit kaptam :)
Jó olvasgatást!
Puszi: Klau

Először nem értettem, hogy miért csinálja azt, amit csinál. Aztán leesett, hogy valószínűleg ezt a csókot nekem szánta. Szegény néni… Komolyan gondolkodtam rajta, hogy hátulról leütöm Robot, és kiszabadítom a nénit, de aztán meggondoltam magam. Olyan jól el van… A feltörekvő nevetést csak úgy sikerült visszafojtanom, hogy befogtam az orrom. Az idős hölgy erősen tiltakozott, de szegény nem tehetett semmit, csak várt, hogy leszálljon róla Rob. Aztán véget ért a jelenet.

- Még, hogy nem… atyám! – engedte el döbbenten a hölgyet, majd körülnézett, és akkor meglátott engem. Vigyorogva integettem oda neki, mire falfehérré vált és azonnal szabadkozni kezdett a nőnek.
- Eresszen el, maga perverz állat! Ha nem enged el, esküszöm, sikítok! – rémült meg az asszony, közben Rob karjait csapkodta nagy erővel.
- Gyere már! – intettem és szaporábban indultunk el.
- Ne mondj semmit! – szólt rám, mikor már nyitottam a számat. Kuncogva haladtam mellette futólépésben.
- Örülj, hogy nem volt nála gázspray – vontam meg a vállam és halkan nevettem, miközben Rob a nyelvét nyújtogatta kifele, mintha mindjárt rókázna.
- Nem hiszem el, hogy ezt tetted velem! – mondta miközben egyre csak hátrafelé pillantott.
- Én?! Te kaptál le egy 70 éves nyanyát és én vagyok a gonosz?! – nevettem megint.
- Neked kellett volna lenned a 70 éves nyanya helyében! – nézett rám a szeme sarkából.
- Azt lesheted! – fenyegettem meg a mutatóujjammal. – De mondhattad volna, hogy az idős nőkre buksz. A gyógyszertárból ismerek egy hasonló adottságokkal rendelkező hölgyet – húzogattam a szemöldököm vigyorogva, mire már Rob is nevetett.
- Szállj le a témáról! – mondta vigyorogva.
- Hát, jó. De én csak segíteni szerettem volna a szerelmi életedben. Nem tudod, mit hagysz ki – hülyéskedtem.
- Kim!
- Oké értettem. Szóval nem igényled a társkeresői funkcióimat. De itt is nézelődhetünk, ha gondolod. Szemeljünk ki egy gyanútlan öregasszonyt! – javasoltam miközben körbepásztáztam a terepet. Rob az égnek emelte a szemét, jelezve, hogy elege van ebből, de nem érdekelt. – Mondjuk, lehet, hogy számodra a piac környékén kellene szétnéznünk.
- Kim – sóhajtott.
- Ne, ne magyarázkodj! Büszke vagyok rád, mert felmerted vállalni. Ezt nem sok férfi tudja megtenni – mondtam meggyőződést színlelve, miközben majdnem elnevettem magam.
- Te beteg vagy! – nevetett.
- Ha te mondod – néztem rá sokat sejtően. A haját fújta a szél és a szeme mintha kétkedést tükrözne. Egy sötétkék farmert és egy piros-kockás inget viselt, felette egy kötött krémszínű pulcsi. – Még jó, hogy nem csókoltad meg olyan hevesen, tudod…
- Miért féltékeny lettél volna? – jött közelebb hozzám és sejtelmesen vigyorgott.
- Dehogyis – legyintettem – Csak félő, hogy kiesett volna a néni protkója.
- Fúj! – gondolt bele és félre is nyelt. Én meg csak nevettem rajta és az egész helyzeten.
- Meg kell ígérned nekem, hogy ezt az incidenst nem mondod el senkinek – mondta zsebre tett kézzel és egy kicsit oldalra fordította a fejét, miközben kisfiúsan mosolygott. Ezt a mosolyt képeken már sokszor láttam, de élőben még sose. Ilyenkor olyan aranyos volt, mint egy kisgyerek, akinek nem lehet ellenállni. De azért én mégis elég erős vagyok…
- Én? Soha – legyintettem és elfordítottam róla a tekintetem.
- Tom már ma este tudni fogja, igaz? – mosolygott savanyúan.
- Ahogy mondod – bólogattam, mire elnevette magát. Már nem mentünk olyan gyorsan, mint az előbb. Élveztük a hűvös szellő simogatását.
- És jól csókolt? – néztem rá kíváncsian vigyorogva, de választ nem kaptam. Úgy nézett rám, mint aki hamarosan végez velem.

Aztán egyszer csak minden megváltozott. Én a földön feküdtem a homokban, Rob pedig felettem és sokat sejtően vigyorgott. Olyan gyorsan történt, hogy akkor jutott el a tudatomig, hogy Rob szó szerint letepert.

- És vajon te hogy csókolsz? – kérdezte miközben lefogta mindkét kezem, de azért megpróbálkoztam a kiszabadulással.
- Ne merészeld! – szűrtem ki a fogaim közül, mégis mintha nem bánnám, ha megtenné. Ez nagyon nem volt jó jel.
- Miért ne? – kérdezte miközben az állát többször végighúzta az arcomon. Ez nem is lenne olyan nagy baj, ha nem szúrna a borostától.
- Először is, mert nagyon szúrsz. Másodszor, mert a térdem vészesen közel van a töködhöz, harmadszor pedig, mert büdös a szád – nevettem.
- Ez kiábrándító – nézett el a fejem felett.
- Nekem mondod? – ráztam a fejem, miközben még mindig nevettem.
- Mit javasolsz, mi legyen? – nézett rám ismét vigyorogva.
- Borotválkozz meg, engedj el és moss fogat!
- Ilyen könnyen nem úszod meg – rázta a fejét még mindig vigyorogva, aztán hirtelen ölbe kapott és elkezdett a víz felé futni.
- Ne! Ne, ne, ne, neee! – kiabáltam és próbáltam kimászni az öléből, de semmi eredmény. Pedig rugdostam, csipkedtem, ütögettem, de még akkor sem sikerült szabadulnom. Térdig gázolt a tóban, aztán megállt.
- Csókot vagy belöklek! – vigyorgott, miközben én a nyakába kapaszkodtam.
- Figyelj, mi lenne, ha ezt megbeszélnénk? – pislogtam nagyokat az öléből.
- Csókot vagy belöklek! – ismételte. Na, azt várhatod…
- Annyira reményveszett vagy, hogy kierőszakolsz egy csókot belőlem? – kérdeztem nevetve, mire lejjebb hajolt, így a lábam a vízbe lógott. – Oké, oké! Mit szólnál egy puszihoz? – próbálkoztam.
- Semmi esélyed – rázta a fejét.
- Akkor dobj be a vízbe! – fontam össze a karom a mellkasomon. A reakcióm megmosolyogtatta. Anya azt szokta mondani, hogy ilyenkor olyan vagyok, mint egy dühös cica. Csak én nem nyávogok…
- Ennyire nehezedre esik megcsókolni?! A padlóra vágod az önbecsülésem – nézett rám mérgelődve. Megvontam a vállam és az alattam lévő tavat néztem. Aztán a tó vízszintje mintha egyre csökkenne, és rájöttem, hogy Rob visz ki a partra. Szó nélkül letett a homokra és elindult a ház felé.
- Most megsértődtél? – kiabáltam utána, mert nem akart megvárni. Próbáltam utolérni, de ő amíg egyet lépett, addig nekem hármat kellett lépnem.
- Nem, csak fázok! – szólt vissza a válla fölött.
- Ahj… várj már! – kiabáltam és elkezdtem futni felé. Most tényleg egy pasi után futok? Ráadásul szó szerint… Mikor utolértem elkaptam a kezét és magam felé fordítottam. Aztán gyorsan a szájára nyomtam egy puszit.
- Most már jobb?! – kérdeztem, de még mindig az előbbi tettemen képedtem el. Tudom, hogy ez nem volt igazi csók, de a szívem így is ezerszer gyorsabban vert, mint általában. Ekkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy teljesen belezúgtam Robert Pattinsonba. Ami az én esetemben nagyon nem jó! Sőt! Egyszerűen katasztrofális! Ha csak egy kicsit is megsejti, hogy mi jár a fejemben… ezt elszúrtam.
Még mindig vártam Rob válaszára, aki komoly képpel válaszolt.
- A nyanya csókját jobban élveztem – kezdett el vigyorogni, mire felment bennem a pumpa. Még hogy… aztán dühömben megfogtam a pulcsiját és közelebb húztam magamhoz, majd a szájához nyomtam az én számat és most már tényleg csókolóztunk. A kezemet a nyaka köré kulcsoltam és még jobban húztam magamhoz. Rob pedig visszacsókolt. Fájdalmasan és szenvedélyesen és én nem akartam szabadulni. Nem akartam elengedni, nem akartam abbahagyni, nem akartam és mégis. Magamhoz tértem. Elengedtem a nyakát és a mellkasára tettem a kezem, hogy eltoljam magamtól.
- Ennyit a nyanyáról… - sóhajtottam és elindultam a ház lépcsője felé. Kívülről erősnek látszottam, belül viszont remegtem.