Ajánlás és egy novella

Sziasztok!
Jó hír :D Hoztam nektek egy kis meglepit! Először is egy ajánlást:

A húgomnak van egy új blogja és igaz, hogy még nem került fel az első fejezet (hamarosan az is meglesz), de garantálhatom nektek, hogy egy nagyon ütős és kapós sztoriba kezdett bele. Én személy szerint imádom és nagyon büszke vagyok rá!! Én nem vagyok valami nagy író, de úgy érzem még nem is kezdtem úgy igazán bele, mégis látom, hogy mennyit fejlődött Klari a nyáron. Érdemes benézni hozzá!!
A cím: http://klarii-story.blogspot.com/

És most a meglepi:
Még a tavasszal írtam egy novellát, ami Robert Pattinson-nal kapcsolatos. Az itt tartott látogatása "ihlette" ezt a novellát... a címe: Pesti vámpírles :D
Remélem tetszeni fog nektek! :D

Pest közepén kóricáltunk bolondos hugicámmal (aki mellesleg 5 centivel magasabb nálam), amikor megpillantottuk a hatalmas, főként lányokból álló tömeget. Na végre! – gondoltam. Nem csoda, hogy egy kicsit elfáradtam. A 3 órás vonatút és a félórás bóklászás a számunkra ismeretlen város közepén megtette a hatását. A húgom is fáradtnak tűnt, de a lelkesedésünk akkor sem hagyott alább. Izgatottan közelítettünk a cél felé. Mindenki kedvesnek tűnt, igaz egy csaj morgott valamit flegmán az orra alatt, mikor melléértünk, de egyikünket sem érdekelte. Klari (hozzá híven) beoltotta a kiscsajt. Olyan „apuci pici lánya” típus volt, egy kis Barbie hajlammal. 14-15 évesnek tűnt, igaz ezt jól leplezte a hihetetlen mennyiségű smink. Soha nem értettem miért kenik magukat a csajok. Nem mintha én nem szoktam volna, de én mértékkel bánok az ilyesmivel. Szerintem egy pasi sem bírja a túlzottan cicababa kinézetű csajokat. Az egészen biztos, hogy az enyém nem. Hát igen… lassan egy éve vagyok együtt életem első igazi szerelmével. Jogosnak tartom a kérdést, hogy akkor mit keresek én itt, de nem hagyhattam ki az alkalmat, hogy találkozzak egy világsztárral, akiről mellesleg fanfic-et is írok. És a fanfic írás sem úgy megy, mint régen. Igazából már nem is Rob és Ev a főszereplő, hanem Ő és Én. Nem kevésszer kellett emlékeztetnem magam, hogy nem mi vagyunk a lényeg, hanem 2 általam kitalált karakter (leszámítva azt, hogy Rob tényleg létezik).
Na, de vissza a jelenbe… Kb. 100 csaj lehet körülöttünk. Legnagyobb meglepetésemre még fiúk is vannak itt. Klarival viccelődve dumáltuk meg, hogy vagy melegek, vagy a barátnőjük rángatta el szerencsétleneket. Volt egy harmadik verzió is, miszerint a hoppon maradt csajokat készülnek vigasztalni. A húgom már ki is szemelt egyet, ha nem jön össze a Rob akció. Vígaszdíj…

Klarira néztem kicsit bambán. Csak most tudatosult bennem, milyen jó hogy itt van velem. Hogy mindig mellettem van, még akkor is, mikor rajta töltöm ki a mérgem, még akkor is, mikor senkit nem akarok látni. Eszembe jutott, mikor nógatott, hogy írjak már; mikor elolvasta az első fejeztet, amit írtam; mikor bambán vigyorog a monitor előtt, amikor tetszik neki valamelyik rész. Könnybe lábadt a szemem, ahogy most néztem. Kész nő lett belőle, akire nagyon büszke vagyok. 4 blogot vezet, a suliban is egész jó, testvérként pedig kiválóan teljesít. Nagyon tehetséges és nemcsak az írásban. Tudom, hogy szeret táncolni és megy is neki rendesen. Ő az örökmozgó, fecsegő, bohókás típus a családban. Én ugyancsak bohókás, ám kevésbé rámenő stílussal rendelkezem. Külsőleg sok dologban hasonlítunk. Ugyanolyan a szemünk, az orrunk, az arcunk. Igaz ő sokkal barnább, mint én. A barátnőim azzal ugratnak, hogy kitűnő vámpír lehetnék.

Klari az arckifejezésemet látva hahotázásba kezdett, mire oldalba böktem a könyökömmel, igaz én sem bírtam ki nevetés nélkül. Aztán a lányok egyszerre kezdtek el tapsolni, volt aki fütyült is. Először nem tudtam mire vélni a dolgot, de drága hugicám gyorsan kapcsolt. Elővette az uncsinktól kölcsönkért fényképezőgépet, és a magasba emelte. Kettőt kattogtatott, aztán megmutatta a remekműveket. És akkor a képeken megláttuk magát, Robert Pattinsont. A haja lenyalva, smoking-ot viselt, és egy hamiskás mosoly látszott a képernyőn. A második kép elmosódott.
Klari elégedetlenül csóválta a fejét, majd segélykérően rám nézett:
- Ne nézz rám! Nincs nálam távcső – mentegetőztem.
- Pedig most jól jönne! – nevette el magát – Közelebb kell mennünk!
Megfogta a kezem és kihúzott a tömegből. Átmentünk az utca túloldalára. Ott volt Rob lakókocsija.
- Valamikor csak elfárad, és akkor az első útja a lakókocsijához fog vezetni. Higgy nekem! – ölelte meg a vállam.
Az első sorban álltunk. Ahogy megérkeztünk 2 helyszínbiztosító is csatlakozott hozzánk. Nagyon rendesek voltak, egyáltalán nem néztek le minket, mint ahogy az képzeltem. Egyórás állcsorgás után ismét hallottuk a hullámokban erősödő tapsvihart.
Ez az csajok! Mutassátok meg neki, hogy a magyar rajongók a legjobbak! – mondtam magamban. Most már sokkal többen álltunk a lakókocsijánál. Klari ismét résen volt, ahogy közeledett felénk Rob, egyre többször kattogtatott.
- Ez az szivi! Mutasd meg azt a szívdöglesztő mosolyod! – bíztatta Klari Robot, igaz magyarul. A körülöttünk lévők (és mi is) hangosan kezdtünk el nevetni – még a helyszínbiztosítók is -, ami Robnak is feltűnt. Töprengve pásztázta végig az itt álló lánysereget.
- Elájulok – suttogta mellettem egy lány.
- Lélegezz mélyeket! – javasoltam neki.
- Oké kisfiú, most profilból is! – hallatatta magából Klari. A szememet forgattam, de a többiek nevettek tovább. Legnagyobb meglepetésemre Rob vigyorogni kezdett, és integetett felénk. Klarival jó kislányok módjára visszaintegettünk. Persze nemcsak mi kalimpáltunk ott, de valahogy az egész olyan személyesnek tűnt. Mintha Klari kérésére reagált volna. Az utcán befordult egy fekete Mercedes. Sajnos Rob behuppant a hátsó ülésre. Klarival éreztük, hogy vége a jó napunknak.
- Viszlát, világ legjobb pasija! Emlékezz rám! – integetett Klari, kissé megjátszva a dolgot. Kuncogva integettem a fekete Mercedesnek egészen addig, amíg el nem tűnt.
- Tisztában vagy vele, hogy még a nevedet sem tudja? – fordultam drága hugicámhoz, aki a képeket nézegette.
- De az arcomra még emlékezhet! Majd, ha egy téli, hűvös reggelen olyan magányos lesz, hogy még a kutyát is vonzónak találja, akkor eszébe jutok én! És BUMM! Bánni fogja, hogy nem jött ide és nem csókolt meg. Fogalma sincs, mit hagyott ki!
- Neked komoly baj van odabenn! – kopogtattam meg a fejét.



- Fogadjunk, nem lenne ilyen nagy a szád, ha véletlenül összefutnánk vele az utcán. – mondtam egy órával később, miközben a Vasútállomás felé igyekeztünk. Még volt másfél óránk a vonatunk indulásáig, így nem szedtük a lábunkat.
- Őszintén szólva szerintem sem – ismerte be, és nagyot kortyolt a Coca Cola-s üvegből.
- De mit csinálnál, ha megtörténne? – kíváncsiskodtam.
- Nem is tudom. Szerintem lefagynék, aztán eszembe jutna, hogyan is kell futni, és elrohannék – mondta komolyan. Halkan kuncogtam.
- Igen, ez ésszerű lenne! – mondtam gúnyosan.
- Jajj, neked könnyű! Rád nem lenne hatással, mert téged eltalált Amor-nyila. De én…
- Azért az túlzás, hogy nem lenne rám hatással – javítottam ki.
- Jó, de te nem a kinézetéért ájulnál be. Te másba vagy szerelmes, és nem úgy nézel rá, mint pasira, hanem mint remek zenészre és színészre. De én… ha rám mosolyogna több mint valószínű, hogy kidőlnék.
- Ne butáskodj! Nem vagy hisztis liba!
- Köszi. És te mit csinálnál? Már úgy értem, ha megtörténne.
- Valószínűleg először magyarul karattyolnék neki valamit, aztán eszembe jutna, hogy angol és angolul kérnék 2 autogramot.
- És aztán? – nézett rám kíváncsian Klari.
- Aztán utánad futnék, el ne tévedj! – kacsintottam rá.

Lökött hugicámmal letelepedtünk a Vasútállomáshoz közeli parkba. Célba vettünk 2 hintát és nagy sikerrel el is foglaltuk őket. Ebben nagy szerencsénk volt, mivel nem volt konkurencia. Elővettem a táskámból 2 sajtburgert – amit még délelőtt vettem a Mecky-be - ; és enni kezdtünk. Csendben fogyasztottuk el a vacsoránkat. Végülis már este 6 óra van. Miután végeztünk, hintázni kezdtünk és úgy beszélgettünk tovább. Sok hülyeség hozódott fel kettőnk között, mint ahogy az általában lenni szokott. A nagy dumálás közepette a húgom hirtelen leállt.

- Vörös kód! Ez nem gyakorlat! Ismétlem ez nem gyakorlat! – kiabálta kissé hisztérikusan.
- Mi ütött beléd?
- Világ legjobb pasija 12 óránál! – mutatott előre.

Előrefordultam és Robert Pattinson pont abban a pillanatban lépett ki – 2 szekrény méretű testőrrel -, a parkkal szemközti hangszerboltból. Vigyorogva intett az eladónak és a park felé vették az irányt. Valószínűleg itt akartak átvágni. Ésszerű lenne, hisz ez nem egy népszerű park, így nincsenek itt sokan. Most is csak mi dekkoltunk itt. Klari talpra ugrott és elindult Rob felé. A mit sem sejtő gyanútlan áldozatok megtorpantak és kíváncsian nézték a húgom.

- Klari! Várj meg! – ugrottam én is talpra, de persze ahogy az lenni szokott, a húgom nem hallgatott rám. A testőrök védelmezően Robert elé álltak, mikor én is elindultam.
Most már engem is kíváncsian méregettek, miközben a húgom után futottam.
- Mit akarsz csinálni? – kérdeztem tőle lihegve, mikor utolértem.
- Lekapom – jelentette ki.
- Mi van?! – álltam meg. Ennek elmentek otthonról…
- Csak vicceltem! – nyugtatott meg, de nem állt meg, így ismét utána siettem.

Közben Robék is lassan elindultak felénk. Gondolom nem akarták megkockáztatni a lebukást. Márpedig, ha visszafordulnak, a másik úton elkapják őket a rajongók. Valószínűleg azt hiszik, gyorsan leráznak minket. Na, de itt a bibi! Nem ismerik a húgom…
Rohamosan közelítettünk feléjük. A szívem majd’ kiugrott a helyéről. 2 másodperc múlva köszönni fogok a kedvenc színészemnek…
Mikor eléjük értünk Klari lefékezett, így én is. Pedig az is megfordult a fejemben, hogy egyszerűen továbbmegyek. Hugi viszont megállt, és én nem szeretném itt hagyni.
- Bazd meg! – bökte ki a húgom tátott szájjal.
- ÖÖÖ Hi! – mondtam zavartan, mire Rob mosolyogni kezdett ránk.
- Az nekem is van! – mondta a húgom, mire a testőrök (és persze mi is) nevetni kezdtek. Rob kíváncsian nézett a testőreire, majd ránk. Odafordult az egyik testőréhez és azt hiszem megkérdezte, mit mondott Klari. Nem voltam benne biztos, mert halkan beszélt és a nevetések zaja elnyomta a hangját. De a feltételezés bebizonyosodott, amikor a testőr – még mindig nevetve – magyarázta az előbbi mondatot Robnak. Klari a kezemet szorongatta, miközben Robot nézte.
- Szólj, ha ájulni készülsz! – súgtam oda neki, mire oldalba vágott. De nem volt sokáig boldogtalan, mert Rob nevetése rögtön más irányba terelte a gondolatait.
- Ó, ha tudnám a telefonszámod! – sóhajtott Klari. Rob ismét kíváncsian nézett a testőrre, de én megakadályoztam, hogy lefordítsa.
- Nagyon örülünk, hogy találkozhattunk veled! – mondtam angolul, és egy jelentőségteljes pillantást vetettem a testőrre, aki mosolyogva bólintott egy aprót.
- Részemről a szerencse – mondta Rob vigyorogva. Gondolom az akcentusom szórakoztatta.
- Mit mondott?- kalimpált Klari.
- Mondtam neki, hogy örülünk, hogy találkoztunk. Ő meg azt válaszolta, hogy részéről a szerencse.
- De én a telefonszámára voltam kíváncsi!- háborodott fel. A szememet forgattam, de a testőrök jól szórakoztak.
- Oké, akkor majd legközelebb – mondta végül Klari – Lefordítanád a következő kérdésem?
- Nem kérdezem meg a hotelszobájának a számát! – jelentettem ki.
- Milyen testvér vagy te? – háborodott fel.
- Olyan, aki védi a hugicája méltóságát – öleltem meg. Dühösen fújt egyet, aztán eszébe jutott, hogy nem vagyunk egyedül. Lerázta a válláról a kezem, és lelkesen magyarázni kezdett Robnak – persze magyarul -, amit a testőrök fordítottak. Nem is figyeltem arra, miről „beszélnek”. Inkább Rob reakcióit figyeltem. Most olyan közvetlennek tűnt, de délelőtt, vagy délbe, vagy délután nem az volt, mint most. Hirtelen olyan dühös lettem. Ha nincsenek itt a testőrök, akkor tuti, hogy behúzok neki egyet.
- Hát kapd be! – kiabáltam a képébe, természetesen angolul.
- Tessék? – kérdezte tőlem egyszerre Klari, Rob testőrei és Rob. Az eltérés az volt, hogy Rob angolul kérdezte.
- Jól hallottad, te felfuvalkodott, arrogáns hólyag!- kiabáltam még mindig.
- Mit mondtál neki? Ezt már nem értettem – rángatta a kezem Klari, de nem figyeltem rá. Robbal néztem farkasszemet, aki meglehetősen meglepődött a kirohanásomon.
- Jobb is kiscsaj! – nevetett a másik testőr.
- Jó lenne, ha leszállnál a földre! Nem értem miért nem lehet autogramot adni a rajongóknak! Pedig itt tényleg mindenki csendben van! Még a légy zümmögését is lehet hallani! Erre te meg… Integetsz meg vigyorogsz, mintha ezzel minden rendben lenne! Van, aki napokat gubbaszt azon a forgatáson, te meg… Napokat érted?! Persze az amerikai, hisztis picsák, akik majd’ letépik rólad a ruhát… ők bezzeg klassz rajongók, nem igaz? Nekik tényleg érdemes autogramot osztogatni! – hevesen hadonásztam a szónoklatom közben. Láttam a húgom arcán a döbbenetet, de valószínűleg semmit nem értett az egészből. A testőrök szemlesütve álltak, a szemlátomást meglepődött Rob mellett. Hangosan fújtam ki a levegőt, és becsuktam a szemem… hánynom kell tőle.
- Sajnálom – mondta rekedtes hangján. Összerezzentem. Kinyitottam a szemem.
- Sajnálod? Nem úgy látszik. Hihetetlen, hogy felnéztem rád! Érted? A példaképem voltál! Még fanfiction-t is írok, írunk rólad! Te meg… Hidd el nemcsak én csalódtam benned. Egyáltalán nem azért kezdtem írni rólad, mert „hú, de jó pasi” vagy! Hanem, mert tehetséges! Tehetség zenész és színész! De most csak egy embert látok magam előtt, aki annyira magányos, hogy még a rajongóit is ellöki magától. Gondolom nem valami kellemes érzés, hogy ennyien rajonganak érted, de ha továbbra is így viselkedsz, akkor emiatt nem kell sokáig aggódnod! – vágtam a képébe. Nem bírtam tovább ott állni és nézni őket. Ideje lelépni.

Haragosan fújtam egyet, aztán megkerültem a testőröket és elviharoztam a járdán. Tisztában voltam vele, hogy otthagytam a húgom. De mit csinálnának vele? Elteszik láb alól? Akkor már sikított volna, vagy csak szimplán bokán rúgná a támadókat. Dühösen vágtattam végig, sejtelmem sincs melyik úton. Nem vagyok pesti, de azt hiszem a Nyugati pályaudvar felé igyekeztem. Aztán megálltam. Az oldalamba fájdalom nyilallt a sietségtől. De nem ezért álltam meg. Nem tudtam, hogy merre van Klari. Pontosan tudtam, hogy meg tudja védeni magát, de így is túlságosan féltettem.
Megfordultam és rohanni kezdtem. Nem törődtem az egyre erősödő fájdalommal. Nem tellett 3 percbe és ismét a parkban voltam. Csakhogy a park kihalt volt. Teljesen üres. Páni félelem futott végig rajtam. Ne, Ne!

- Klari! Hugi! – kiáltottam és vártam. Semmi. A tücskökön kívül senki sem felelt. Gyorsabban kezdtem szedni a levegőt, de nem azért mert kifulladtam a futásban. Nem, nem veszíthetem el!
- Klari! – kiabáltam most már kétszer olyan hangosan. Még mindig semmi.

A sírás kerülget. A gyomrom remeg, a lábammal együtt. Félek… rettegek. Itt hagytam és eltűnt. Biztos fél és ideges. Meg kell találnom. Gondolkodás nélkül rohantam át az úton. Nem tudom, mi vezérelt. Nem tudom, csak sejtem. Abban a pillanatban, hogy átértem az útra a hangszerbolt ajtaja kinyílt. Gyorsan szétnéztem magam körül, majd odasiettem a bolthoz. A kirakatban gitárok, hegedűk és fuvolák hadai díszelegtek. Bedugtam a fejem az ajtón, de csak a sötétséget láttam. Aztán a szemem hozzászokott a feketeséghez és kivettem egy alakot a bolt közepén. Ez még nem is lett volna annyira furcsa. Csakhogy az alak mellett gyertyák voltak elrendezve, szép kört alkotva. És a kör közepén ott volt egy gitár. A legszebb akusztikus gitár, amit életemben láttam. Akaratlanul is tettem néhány lépést a hangszer felé, aztán megtorpantam. Érdeklődve néztem körbe, de nem láttam az eladót. Visszafordultam a gitárhoz. A gyertyák lángjai játszottak a nyakán, furcsa alakzatokat festve a testére. Maga a gitár fekete volt és a nyakától indulva fehér virágminta tekergett végig a gitár oldalán át egészen a testig. Még sosem láttam ehhez foghatót.

- Tetszik? – hallottam magam mögött az ismerős hangot. Azonnal megfordultam és rávetettem magam a húgomra. A nagy megkönnyebbülésben néhány könnycseppet is megengedhettem magamnak. Jól megszorongattam Klarit.
- Tudod, hogy megijesztettél?! – ütöttem meg a karját.
- Sajnálom. Nézd meg közelebbről – bökött a fejével a hátam mögé. Eltartott egy darabig mire leesett, hogy a gitárról beszél. Kétkedve néztem rá, de megtettem, amit mondott. A kezembe vettem és rutinosan megforgattam. A gyér fény mellett még csak most vettem észre, hogy egy arany bevésés van a húrok alatt. Nagyon szép betűtípussal és nagyon szép arany árnyalattal. Angol mondat volt: In my dreams, you’re my hero. Azonnal falfehérré váltam. Döbbenten néztem a húgomra.
- Ajándék – vonta meg a vállát.
- Ez az…
- A tiéd.
- De ki…? – kérdeztem, de a választ már sejtettem.
- Fordítsd meg! – megtettem, amit kért.

A legeslegelső magyarországi autogrammom, amit Szilágyi Klaudiának adok sok-sok szeretettel. Köszönöm, hogy nem vagy szerelmes belém. Köszönöm, hogy hitet adsz. Köszönöm, hogy felnyitod a szemem. Köszönöm, hogy más vagy. Mindent köszönök.

A felfuvalkodott, arrogáns hólyagtól, Robert Pattinson-tól.