2. fejezet - A valóra vált álom

Sziasztok!
Meghoztam a második fejezetet, remélem elnyeri a tetszéseteket. Köszönöm az eddigi szavazatokat, nagyon jól estek =)
Remélem több komit kapok, igaz megértem, hogy így az elején még nem nagyon lehet mit dicsérni vagy kritizálni =D
Azért reménykedni még lehet nem? =)
Jó olvasgatást!
Puszi: Klau




A sminkes székében ülök, és kissé izgatottan várom a percet, hogy valóra válthassam az álmom. A kéthéttel ezelőtti telefonhívásra gondoltam:

- Tessék? - szóltam bele a telefonba kíváncsian, mivel a szám ismeretlen volt számomra.
- Helló! A nevem Tyra Banks. Kimberly Sullivant keresem.
- Én vagyok az! - szinte kiabáltam a telefonba az ismerős név hallatán.
- Á! Örülök, hogy hallom a hangod! - mondta a hang kedvesen.
- Hát még én…
- Jó hírt szeretnék közölni veled. A verseny, mint tudod lezárult és a szavazatok alapján… - itt húzta az időt. Kérlek, kérlek, kérlek… - te vagy a nyertes!!
- ÁÁ! Köszönöm! - kiabáltam a telefonba.

És most itt ülök a stúdióban. A húgom és Olivia büszkén igazgatják magukon a VIP kártyát, én pedig a tükörképem láttán elnevettem magam. A sminkes megkönnyebbült, amikor meglátott engem, mondva, hogy nem lesz velem sok dolga. Most viszont nevetségesen ideges voltam, ami a külsőmön is meglátszott. Olyan fehér vagyok, mint a fal; a kezem remeg és a szemem szokatlanul csillog. A sminkes furcsán nézett rám, mikor felnevettem, de elengedett a „karmai” közül. Rögtön a lányokhoz mentem, akik egy kicsit hátrébb álltak, hogy ne legyenek útban.

- El sem hiszem, hogy találkozni fogsz Robert Pattinson-nal! - visongatott Olivia.
- Én pedig azt, hogy Tommal! - ugrált Emma. Ez lenne a nyeremény. Élő adásban – a Tyra–showban – találkozok Roberttel, Tommal, Marcussal, Bobby-val és Lizzyvel. Victoria és Sam nem tudtak eljönni.
- Csajok… ti is látni fogjátok őket! - emlékeztettem őket.
- Hát, tom – vigyorgott Olivia.
- ÓÓ, Tom… - ájuldozott Emma. Em figyelmét elkerülte Rob. Ő mindig a haverjáért volt oda. Remélem, nem kellesz mentőt hívni…
- Biztos nagyon ideges vagy. Hoztam neked forró csokit!
- Istennő vagy! - öleltem meg Oliviát. Elvettem tőle a poharat és lassan kortyolgatni kezdtem belőle.
- Azt mondják már itt a banda! – mondta Em. Tisztán láttam rajta, mennyire örül, hogy itt lehet. Ha nem kaptam volna 2 ingyenjegyet, akkor is eljött volna, ebben biztos vagyok.
- Nem találkozhatsz velük a műsor kezdetéig, ezért a másik épületben vannak.
- Mi az első sorban fogunk ülni, úgyhogy ha baj van, csak jelezz! - mondták felváltva.
- És mit fogtok csinálni, ha bajban vagyok? - erre a mentőakcióra kíváncsi vagyok…
- Odáig nem jutottunk el, de majd improvizálunk! - kacsintott rám a húgom.
- Annyian vannak itt Kim! Mindenki csak azért jött, hogy téged lásson. Ez annyira hihetetlen!
- Szerintem inkább Robék miatt vannak itt – mutattam rá a lényegre.
- Jajj, megint jössz a szerénységeddel! Hol az a vagány csaj, akit imádok? – kérdezte Olivia, miközben megölelt.
- Otthon maradt – nevettem el magam.
- Csak annyi a lényeg tesó – kezdte Emma, és kivette a kezemből a forró csokit – hogy önmagadat add, és akkor nem lesz semmi baj!
- Oké – sóhajtottam – Igazad van!
- Nekem mindig igazam van – válaszolt Em, mire a szememet forgattam.
- Sziasztok, csajosok! - jött hozzánk Tyra. Annyira zavarba ejtően szép volt, az önbecsülésem egy perc alatt a föld alá került.
- Helló! – mondtuk egyszerre.
- Szerintem nyugodtan foglaljátok el a helyeteket! Mindjárt kezdünk! – kacsintott Emre és Oliviára.
- Csak ügyesen tesó! – ölelt meg Em.
- Ne feledd, légy önmagad! Ja és az első sor! – kacsintott rám Olivia, aztán elindultak a díszletek felé.
- Ideges vagy? – kérdezte kedvesen Tyra.
- Ennyire látszik? – nevettem.
- Nem, inkább a dobolásból jöttem rá – nevetett ő is. Uh… már annyira megszoktam, hogy nem is veszem észre mikor dobolok az ujjaimmal.
- Van tollad? – kérdezte hirtelen.
- Nincs. Miért?
- Hát… Lizzy nagy rajongód. Szeretne autogramot kérni tőled.
- Lizzy? – lepődtem meg. Sose gondoltam volna, hogy valamelyikük is örülne ennek az egésznek.
- És Tom is – bólogatott – Azt hiszem jobb, ha én viszek tollat – gondolkodott el, azzal el is ment.

Egyedül maradtam a gondolataimmal és ez megijesztett. Fogalmam sincs, mi lesz ezután. Bemegyek, meglátom őket, és aztán? Köszönök nekik – ez nem kérdés -, de hogy? Kézfogás? Az túl hivatalos. A puszi viszont olyan rámenős. Nem szeretném, hogy azt higgyék, hogy ráhajtok valamelyikükre. Na, jó! Szerintem majd csak olyan „Kim-esen” odaintek nekik. Az se nem hivatalos, se nem rámenős. És aztán mi lesz? Leülünk egymással szemben és bámuljuk a másikat?

Kezdett rajtam elhatalmasodni a pánik, de mentőövként megláttam Oliviát, aki a lehető legsunyibban osont felém. Én is elindultam felé.

- Jól vagy? – kérdezte mosolyogva.
- Az azért túlzás.
- Semmi baj! Hozzak neked egy forró csokit?
- Ja, egy whisky jól esne! – kiabáltam utána, mert már elindult a pult felé. Hátralegyintett egyet, tudatva, hogy hülye vagyok. Becsuktam a szemem, így is nyugtatva magam és a felkavarodott gyomrom. Komolyan mondom, úgy viselkedek, mint egy hisztis tini lány. Ahogy becsuktam a szemem, mint valami jel a közönség egy emberként kezdett el kiabálni egy szót: Dreams.
- Hol van már az a whisky? – kérdeztem kicsit hisztérikusan a félelemtől.
- Hozom már! – kiabálta Olivia. Két másodperccel később, már mellettem volt és a kezembe nyomott egy poharat. Belenéztem a pohárba, remélve, hogy azt hozott amit kértem, de csalódnom kellett.
- Hol a whisky-m?
- Ha gyorsan iszod meg, ugyanazt a hatást éred el – kuncogott rajtam, én pedig egy szuszra megittam a forró csokit. Ez nem bizonyult egy bölcs ötletnek, mivel, mint minden forró csoki, ez is forró volt. Gyorsan a pulthoz rohantam és leöblítettem hideg vízzel a leforrázott nyelvem.
- Te tényleg ideges vagy – állapította meg barátnőm.
- Tényleg? Erre miből jöttél rá?
- Nyugodj már meg! Gondolj valami másra!
- Köszi. Azt könnyű mondani.
- Tessék! – belenyúlt a zsebébe és elővette az MP4-em. – Ez megnyugtat! – nyomott egy puszit az arcomra és magamra hagyott.

Egy pillanatig meghatódva néztem a régen látott MP4-em, aztán habozás nélkül bekapcsoltam és a fülembe dugtam a Headest-et. Maxra vettem a hangerőt. Basshunter-től hallgattam az I Miss You című számot, amikor egy fiatal srác jött oda mellém.

- Szia! Nem szeretnélek zavarni, csak azt akarom kérdezni, hogy milyen zenére szeretnél bemenni.
- Bemenni? – kérdeztem vissza, mire a srác mosolyogni kezdett.
- Aham.
- Hát… nem is tudom. – vad gondolkozásba kezdtem. Tudtam valami olyasmi zenét kell választanom, ami abban a pillanatban megnyugtat, amint meghallom. Segélykérően rápillantottam az MP4-emre. Pont Leona Lewis-tól az I got you ment. – Legyen Leona Lewis – I got you.
- Biztos? – kérdezett vissza a srác még mindig mosolyogva.
- Biztos – bólintottam. Ez tökéletes lesz. Legalábbis remélem.
- Rendben. 15 perc múlva kezdés. Tyra felkonferál, megszólal a zene és te bemész azon az ajtón – mutatott a díszlet felé.
- Rendben. Köszönöm – mosolyogtam rá. Intett egyet és elment.

15 perc? Belül üvölteni tudtam volna. Gyorsan megnéztem magam a tükörben. Megigazítottam szőke, göndör fürtjeimet; a számra szájfényt tettem és vettem egy mély levegőt. A zene hangosan dübörgött a fülembe, ami persze egyáltalán nem zavart. Az órámra pillantottam. Még 10 perc.
Aztán meghallottam, hogy a tömeg sikongat. 2 perccel később meghallottam Rob hangját. Még sose láttam őt élőben. Nagyon sok videót és képet láttam már róla, de nem tudom elképzelni milyen, lehet élőben. A hideg futkosott végig a hátamon, de összeszedtem magam. Kikapcsoltam az MP4-em és letettem az öltözőszekrényemre. Hallottam, hogy mindenki tapsol és fütyül. Úgy látszik, nagyon örülnek ennek a mai estének. A szívem hevesen dübörgött a mellkasomban, a gyomrom görcsölt, a kezem pedig remegett. Miután megvitattam magammal, hogy egy hisztis liba vagyok, mintha a pulzusom is a helyére állt volna. Hallottam, hogy viccelődnek a közönséggel Tyra-ék. Persze, hisz ő is ott lesz, ő pedig tud bánni a közönséggel. Még jó, hogy saját műsora van.
Úgy hallatszott, nagyon jól érzi magát mindenki. Csak én vagyok ilyen nyuszi? De nem fogok megfutamodni. Kimegyek azon az ajtón. Megmutatom az embereknek, hogy én vagyok az a lány, aki mer álmodni. Héé… ez nem is rossz. Egy lány, aki mer álmodni. Nem, ez így nem jó… a lány, aki mer álmodni. Na! Ez már tetszik! A fejemben egy dallam készült megszületni, amikor meghallottam, hogy Tyra lelkesen beszél. Egy kérdést intézett a tömeghez:

- Készen álltok? – hallatszott a hangján, hogy mosolyog. A tömeg erre a kérdésre újra elkezdte hangosan kiabálni a „Dreams” szócskát. Olyan boldogság áramlott szét bennem, mint még soha.
- Hölgyeim és uraim! Fiatalok és kicsit idősebbek! Rob és bandája! Szeretném nektek bemutatni azt a lányt, aki azért kezdett el írni, hogy taníthassa az embereket! Meg akarja nekünk mutatni, hogy mi fontos az életben, igaz egy furcsa módot választott az üzenet közlésére. Fanfiction versenyünk győztese ő! Be kell vallanom nagyon megszerettem a történetét. Minden van benne, ami egy jó könyvhöz, egy jó történethez kell! Szeretet, család, tragédia, titkok és szerelem! Szerintem mindenki meg fog lepődni, amikor meglátjátok az írónőt. Én sem így képzeltem el őt. Rob már kérdezősködött is, de nem árultam el neki semmit róla, úgyhogy neki is ugyanolyan meglepetés lesz, mint nektek. Hölgyeim és uraim! Kimberly Sullivan! – kiabálta Tyra.

Arra a srácra pillantottam, aki az előbb odajött hozzám. Bólintott egy aprót és megszólalt a zene. Pont a kedvenc részemhez tekerte, nem tudom honnan találta el. Ahogy azt reméltem a zene hatására minden érzékszervem kikapcsolódott. Persze nem szó szerint. A szívem már nem dobogott olyan hevesen, a kezem már nem remegett. Mosoly jelent meg az arcomon akaratlanul is. Az ajtó kinyílt előttem, és a stúdió fényei megvilágítottak. Lassan indultam el, nem tudom, hogy hova. Alig láttam valamit, de a közönség hangja vonzott magához. Mély lélegzetet vettem és beléptem az ismeretlen érzés által birtokolt világba.

A szám, amire Kim bement: http://www.youtube.com/watch?v=psIfrJ210Ds