1. fejezet - A levél

Sziasztok!
Itt van a legújabb blogom! =D
Néhányan már ismerhettek, de akik még nem azoknak bemutatkozom.
A nevem Klau, 16 éves vagyok és szeretek írni. Nemrég kezdtem bele az írásba, de nagyon megkedveltem.
Már van egy fanfiction-om Robert Pattinson-ról, a Dreams.
Akik még nem ismernék, az katt ide: www.robertpattinson-dreams.blogspot.com
A közelmúltban belekezdtem ebbe a történetbe. Remélem tetszeni fog nektek! =)
Lehet, hogy egy kicsit érdekes témát választottam, de ilyet még nem olvastam sehol, és az írását is nagyon élvezem. Remélem ti is ugyanúgy élvezni fogjátok az olvasását, mint én.
Nem is húzom tovább... itt az első fejezet.
Jó olvasgatást!
Puszi: Klau



Álmosan dörzsöltem meg a szemem, amit a monitorom fényei már istenigazából kikészítettek, de akkor sem hagytam abba az írást. Mély lélegzetet vettem, aztán nagyot kortyoltam a mellettem gőzölgő kávémból, majd a géphez fordultam és írni kezdtem:

Egy 19 éves, New York-i lány vagyok, aki a Művészeti Egyetem zene szakára jár. Van egy 15 éves húgom, akit a világon mindennél jobban szeretek. A neve Emma Sullivan és az Abraham Lincoln High School tanulója. Én is oda jártam középiskolába. A legjobb barátnőm Olivia Garner, aki szintén a Művészeti Egyetemre jár, tánc szakra. Igaz nem sok értelmét látom, hogy egyetemre járjon, hisz már a profik között emlegetik. Az édesanyám Barbara Sullivan, aki félig magyar származású. Napi 24 órából 19-et biztos végigdolgozik, hogy nekünk mindenünk meglegyen. Az apám lelépett valami nőcskével, mikor én 10 éves voltam. Utoljára a 12. születésnapomon láttam, de egyáltalán nem hiányolom. Szerintem nem kell megmagyaráznom, hogy miért nem…

Sokak szerint, akik a zene szakra jelentkeznek egoisták és hírnévre vágynak. Szerintem ez egy igazán téves megállapítás. Ezt nem azért állítom, mert én is oda járok. Hanem olyanok vagyunk ott, mint egy nagy család. Örülünk egymás sikerének és kitartunk a másik mellett a bajban. Én személy szerint több indok hatására jelentkeztem erre a szakra. A zene iránt érzett szeretetem már kiskoromban is megmutatkozott, és ez fokozatosan növekedett velem együtt. Zongorázom és gitározok, ezek mellett ígéretes szólistának is számítok. A bizonyítási vágy sem hiányzik belőlem. Meg szeretném mutatni az apámnak, hogy mit hagyott hátra maga mögött. Talán csalódott lesz, talán büszke. Nem tudom, de az biztos, hogy bánni fogja, hogy magunkra hagyott minket.

Azért jelentkeztem erre a pályázatra, mert meg szeretném mutatni az embereknek, hogy nem a hírnév lényeges az életben. Sokkal fontosabb ennél a szeretet, a barátság, a szerelem. Pont ezért választottam a történetem „főhősének” Robert Pattinsont. Lányok milliói vannak odáig érte, miközben nem is ismerik, Robert mégis maradt ugyanaz az ember, mint amilyen eddig volt.

A történetem – a Dreams – róla, és egy magyar származású lányról szól. Először barátok lesznek, és ahogy az idő telik, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Evelin (a főszereplő lány) megosztja Robert-el a titkait, a vágyait, az álmait. Észre sem veszik, de máris szerelmesek lesznek egymásba. A drámai hatás kedvéért, mindkettőjük titkolja a másik elől az érzéseit. Egy nap azonban Robertnek szembe kell néznie a féltékenység erejével és ezek hatásaival. Egy „baleset” következménye az, hogy főhősünk elhagyja szerelmét, visszautazik Londonba. A szerelmesek több dolgon mennek keresztül, de ismét egymásra találnak. Persze közbelép egy- s –más, de a történet végét nem szeretném elárulni.

A családom és a rajongóim ösztönöztek arra, hogy jelentkezzek erre a versenyre. Nagyon sokat köszönhetek nekik, hisz mindenben mellettem állnak. Emma, a húgom ösztönzött az írásra, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok. Segített megtalálni a másik szenvedélyem a zene mellett.

Igazán megszerettem az írást, hisz megoszthatom a gondolataimat másokkal, és ez szerintem nagyszerű dolog. Megtudhatod, hogy nem vagy egyedül a világban. Mindenkinek vannak problémái, és ezeken a problémákon keresztül talán még jobban megértjük egymást.

Szeretném megmutatni az embereknek, hogy milyen szép ez az élet. Csak ki kell nyitnunk a szemünket és körbenéznünk. Rápillantani a barátainkra, a családtagjainkra, a szerelmünkre. Ha az élet nehéz, akkor is megtaláljuk a reményt, a hitet, a szeretetet és ez erőd ad, hogy harcoljunk az álmainkért és ne adjuk fel.

Üdvözlettel,

Kimberly Sullivan