33. fejezet - Játék

Sziasztok!!

Nagyon szépen köszönöm a kérdéseteket, amiket feltettek Robcinak :) Reméljük, egyszer meg is válaszolja XD Tudjátok... a remény hal meg utoljára ;)
Meghoztam a fejezetet is, úgyhogy készüljetek...
Jó olvasgatást!
Puszi: Klau

Még lélegezni és elfelejtettem, annyira meglepődtem, és úgy láttam nemcsak én vagyok így ezzel. Rob feje falfehérből áttért lilává, majd ismét fehérré. Jason nyomott egy puszit a homlokomra.

- Bocs, a késésért. Feltartottak hátul – biccentett a fejével, az említett irány felé. Kikerekedett szemekkel bámultam rá, és próbáltam eldönteni, hogy mit is csináljak. Jason szeme az enyémbe fúródott és feltűnésmentesen kacsintott egyet, majd megjelent egy csibészes mosoly az arcán.
- Ó, helló! Régen találkoztunk – biccentett Rob felé, majd Kristen-re nézett, akinek igencsak leesett az álla. Kezdem élvezni a helyzetet – Jason Scott – csókolt kezet neki, majd ismét felegyenesedett.
- ÖÖ… helló! – nyögte ki végül Kristen. Talán gonosz vagyok, de élvezem a helyzetet. Kihúztam magam és remegve vettem tudomásul, hogy Jason keze a derekamon pihen.
- Valamit félbeszakítottam? – nézett a gerlepárra Jason, még mindig ugyanazzal a mosollyal az arcán.
- Csak csevegtünk – vont vállat Rob. A hangja szenvtelen volt, de a döbbenetet az arcán észre lehetett venni.
- Mi volt hátul? – tettem a kezem a vállára és egy kicsit oldalra döntöttem a fejem. Rákacsintottam Jason-re.
- Á, hosszú – legyintett - Majd elmesélem.
- Akkor mi megyünk is – indult el Rob.
- Máris? Úgy hallottam, mindjárt kezdődik a vacsora. Ülhetnétek velünk! – mosolygott kedvesen Kristen-re. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy tetszik neki, de nem ő az esete. Amikor eljutott az agyamig a felajánlás kikerekedett szemekkel bámultam rá. Mire készül?
- Nem is tudom… - hebegte a lány.
- Rendben – fordult vissza Rob és őszintén mosolyogva nézett ránk. Ez meglepett és egy kicsit elbizonytalanított. Itt néhány perces csend telepedett ránk, amit különösképpen Rob tört meg.
- És mióta vagytok együtt? – mosolygott tovább. Oké, talán a részleteket meg kellett volna beszélnünk Jason-nel…
- Nemrég. Még nagyon friss a kapcsolatunk – válaszoltam meglepő higgadtsággal. Az előbb görcsberándult kéz a derekamon, most elernyedt. Nem kellene ilyen helyzetekbe hoznom Jason-t. Az agyamon átcikázó bűntudat egyre erősödött.
- És ti mióta boldogítjátok egymást? – kérdezte mosolyogva Jason is, bár a hangja, mintha egy picit remegne.
- Erről nem szívesen beszélnénk. Tudjátok… riporterek – húzta el a száját Rob, majd megpuszilta Kristen homlokát. A bűntudatom egy pillanat alatt semmivé foszlott, helyette féltékenység borította el az agyam. Csak nyugalom – mondtam magamnak – ne törődj velük!

A következő fél órában együtt társalogtunk, csupa lényegtelen dologról. Ilyen téma volt az időjárás – még a globális felmelegedés is szóba jött - , a foci, különböző TV-műsorok és megvitattuk a pezsgő édes ízének különleges savanykás árnyalatát. Én nem igazán szóltam hozzá egyik témához sem. Mosolyogva figyeltem őket és néha egyetértően bólogattam. A mellkasom szúrt, akárhányszor Robra és a barátnőjére néztem; aztán még jobban szúrt, amikor Jason kezét néztem a derekamon.
Beszélgetés közben megközelítettük a dísztermet, ahol nagyméretű asztaloknál szolgálták fel a vacsorát. A terem egy kicsivel kisebb volt a táncteremnél, de így is simán elfértek a vendégek. Elfoglaltuk a helyünket, és ahogy megbeszéltük, Robék csatlakoztak hozzánk.
Jason udvariasan kihúzta nekem a széket, aztán mellém csusszant. Eléggé kényelmetlen érzés volt ebben a nagy ruhában az asztalnál ülni, de így is minden figyelmemet a szerelmespár kötötte le. Próbáltam nem tudomást venni róluk, de nem igazán sikerült. Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle. A méreg itt egészen pontosan a mellette ülő barátnőjét jelentené számomra.
Az előbb, csak egy pillanatra csupán, de találkozott a tekintetünk. Ugyanaz a kíváncsiság és döbbenet tükröződik a szeméből, mint az enyémből. Hiába tudja – és én is tudom – fegyelmezni az arcvonásait, a szeme mindent elárul. Egy pillanatra azt hittem, csak játék. Hogy nem igaz az egész, de tévedtem. Megcsókolta. Átölelte és megcsókolta. Jason azonnal másfelé kezdett el nézni, de én nem tudtam levenni róluk a szemem. Rosszul voltam. Nagyon rosszul. Jason keze az enyémen pihent és nyugtatóan kezdett el körözni a kézfejemen.

Épp egy egészen érdekes ízű levest fogyasztottunk, amikor Rob meglepő kérdést tett fel.
- Ez az egész – mutogatott a kanállal rám és Jason-re – igaz?
- Persze – vágta rá azonnal Jason.
- Pedig olyan, mintha csak színészkednétek. Kim még egész jól csinálja, de te… - rázta a fejét bírálóan. Jason keze lecsúszott az enyémről. Felé fordultam.
- A kedvenc színe a kék, szeret vitatkozni, november harmadikán született, a húga gyönyörű, ő pedig az anyukája szemét örökölte, és ha most megkérdeznéd, hogy szeretem-e... Hazudnék. – mosolygott kedvesen Robra, aztán a keze ismét megtalálta az én kezemet. A szemem könnybe lábadt. Talán még ejtettem is néhány könnycseppet, de nem igazán érdekelt. A végét nem igazán értettem: ha most megkérdeznéd, hogy szeretem-e... Hazudnék. Ez egy kicsit becsapós, de pont ez volt benne a megtévesztő. Hálásan mosolyogtam rá, mire az arcomhoz emelte a kezét. A szívem a torkomban dobogott, miközben Jason mosolyogva törölte le a könnyeket az arcomról. Ez, de gáz… - gondoltam magamban és megráztam a fejem. Megfogtam Jason kezét és újra az asztalhoz fordultam. Nagyot sóhajtottam és még közelebb húzódtam megmentőmhöz. A hősömhöz.

A pillantásokból ítélve a szerelmespár is meglepődött. Nem foglalkoztam ezentúl velük. A második következett. Kaviár volt, amit nem igazán szeretek, így nem is ettem belőle igazán. Ide-oda tologattam a tányéromon a tengeri herkentyűt. A desszert torta volt, ami nagyon jól sikerült. 2 szeletet ettem belőle, igaz a második szeletbe már Jason is besegített. Végig vele beszélgettem és tudomást sem vettem a velünk szemben ülő Robról és Kristen-ről.
Az egyetlen figyelemfelkeltő esemény az volt, amikor Sam feltűnt Rob mögött.

- Sziasztok! Jól szórakoztok? Kim te vagy az? Fel sem ismertelek! Nagyon csinos vagy! Barna a hajad? Nagyon jól áll – úgy látszik Sam-et is ellazítja az alkohol…
- Öhm… kösz – mosolyogtam rá, egy picit zavartan.
- Nincs mit. Nem hittem, hogy el fogsz jönni. Bíztam benne, hogy időben megkapod a meghívót – szóval ő hívott meg.
- Hát igen – ennél frappánsabb válasz, nem jutott eszembe.
- Gondoltam ez az est, pont neked való. Úgy értem, hogy át tudod érezni azoknak az embereknek az érzéseit, akiken segíteni szeretnénk. – oké, most már teljesen összezavart.
- A helyszínelői munkákat támogató esten vagyunk. Pénzt gyűjtenek a rendőrség számára. Fejleszteni szeretnék a gyilkossági esetekben használatos hálózatokat, de ehhez sok pénz kell. Ezért van ez az est. – jegyezte meg halkan Jason.
- Ó! – hirtelen Horatio Kain és csapata ugrott be a CSI: Maimai helyszínelőkből.
- Ez a kettő csak azért van itt – mutatott barátjára és annak nőjére – mert már így is sokat adakoztak. Te viszont kulcsfontosságú szereplő vagy itt.
- Hogy én? – hebegtem zavartan. Most már kezdem érteni miért köszöntek rám annyian…
- Igen. Tudom, hogy nagy kérés és persze nem kell megtenned, ha nem akarod, de itt elsősorban az áldozatokat szeretnénk bemutatni.
- Áldozat? – visszhangoztam.
- Amilyen te is vagy – bólogatott Sam – Elmondhatnád az érzéseid… vagy, hogy mi történt… esetleg… - gondolkodott el.
- Beszélnem kell róla? – most már a Jason-nel összefonódó ujjaimat figyeltem.
- Ha szeretnél. Nem kötelező – fűzte hozzá Sam.
- Hát ha ezzel segítek valakinek, akkor… - bólintottam végül.
- Majd szólok, ha jönnöd kell, jó? – kacsintott rám az asztal túlsó végéről. Hamiskásan rámosolyogtam, majd bólintottam. Sam elköszönt és elindult a színpad felé. Csak egy valamire tudtam gondolni: ez érdekes lesz.
- Menjünk táncolni – állt fel az asztaltól Jason, engem is magával húzva. Egy kicsit még kába voltam az előbbi jelenettől, de készségesen mentem utána, magunk mögött hagyva Robot és Kristen-t.

A táncparkett közepére húzott és szembefordított magával. Én szinte azonnal rávetettem magam. A bal kezemet a vállára tettem, a jobb kezemet pedig a kezébe nyomtam. Felkuncogott és megölelte a derekam. Lassú dallam szólt a színpadról, Sam kellemes hangjával fűszerezve. Amint Jason karjaiban voltam minden félelmem elszállt. Lassan lépegettünk jobbra és balra, néhányszor megfordított a tengelyem körül. Nevetgélve táncoltunk át 3 számot. Aztán Jason leejtette a jobb kezemet és a szabad kezével az arccsontomat kezdte el simogatni.

- Mit csinálsz? – kérdeztem meglepődve és zavartan. A szívem megint a torkomban dobogott és én nem értettem, miért.
- Nem hisz nekünk – biccentett feltűnésmentesen Rob felé, aki menetközben elvesztette a párját.
- És?
- Megcsókollak – jelentette ki határozottan, mire nekem megállt a szívem, aztán újraindult, majd kétszer olyan gyorsan kezdett el verni.
- Mi? Miért? Nem! Nézd, ez… nem akarom, hogy ennél is jobban belekeveredj! Ez már túl bonyolult és… hagyjuk ezt az egészet. Csak csináld azt, amit szeretnél…
- Pont azt teszem – vágott közbe és az ajka máris az enyémen volt. A csókja gyengéd volt, vágyakozva nyitotta szét az ajkam. Azon kaptam magam, hogy a nyaka köré fonom a karom és visszacsókolom. Az agyam teljesen kikapcsolt, és a szívem vette át az irányítást. Elhúzódtam Jason-től és a vállába fúrtam a fejem.


Ha tetszett a fejezet, kérlek tisztelj meg pár sorral, mert nekem nagyon fontos a véleményed! :)